műhelyfoglalkozás Archives - Pannon Egyetem - GTK
mobile menu icon
mobile menu icon
facebook icon
instagram icon
youtube icon
spotify icon
uni-pan icon
linkedin icon
webshop icon
switch icon
facebook icon
instagram icon
youtube icon
spotify icon
uni-pan icon
linkedin icon
webshop icon
PE icon

Mentoráltból mentor – Interjú Farkas Alexandrával a Pentor Programról

Farkas Alexandra a Pannon Egyetem volt hallgatójaként még tanulmányai elején került kapcsolatba az egyetemen működő Pentor Programmal. Először mentoráltként vett részt a programban, később pedig mentorként is tevékenykedett egészen az alapszakos tanulmányai végéig. A következő interjúban a programmal kapcsolatos tapasztalatairól és élményeiről kérdeztem, valamint kiderül az is, hogy mi is valójában a Pentor Program és hogy szerinte miért érdemes akár mentoráltként, akár pedig mentorként részt venni benne.

– Mesélj kicsit magadról! Milyen szakokat végeztél a Pannonon?

– A Pannon Egyetemen először emberi erőforrások alapszakon tanultam, majd közvetlenül annak elvégzése után jelentkeztem a vezetés és szervezés levelező mesterszakra, amely diplomámat idén nyáron vehettem kézhez.

– Hogyan és mikor szereztél tudomást a Pentor Programról?

– Még a gólyatábor előtt kaptam az értesítést az egyetemtől, hogy néhány hallgatótársammal együtt lesz egy mentorunk, aki az első évünket végigkíséri. Az én mentorom Dr. Bogdány Eszter volt, akivel már az első félévben sikerült egy jó kapcsolatot kialakítanunk. Nagyjából négyszer találkoztunk a szemeszter során szervezett keretek között, emellett pedig különféle csoportos tréningeken is volt lehetőségünk részt venni, ezeket Pentor Műhelyfoglalkozásoknak hívták.

– Mesélj egy kicsit a Pentor Programról! Mi is ez valójában?

– A Pentor Program eredeti célja az egyetemre frissen felvett hallgatók minden téren való segítése. Szerintem mondanom sem kell, hogy az első hetekben, hónapokban nagyon sok ingerrel találkozik az újdonsült egyetemista, és emiatt sokan elveszettnek érezhetik magukat. Emellett pedig kézenfekvő az is, hogy nem mindenki olyan nyitott, mint annak idején mi voltunk és sokan nem tudják, hogy kihez fordulhatnak a kérdéseikkel. Ekkor jöttünk a képbe mi, mentorok, tőlünk ugyanis gyorsan és egyszerűen kérhettek segítséget a diákok egy épület megtalálásával, egy tantárggyal vagy oktatóval, sőt, akár éttermekkel és szórakozóhelyekkel kapcsolatban is.

– Hogyan és miért lettél mentor? Mi volt a motivációd?

– A program mentori oldalán eredetileg csak tanárok álltak. Az alapszak második félévét kezdtem, amikor a szervezők elkezdtek gondolkozni azon, hogy hallgatókat is bevonnának a program mentori részébe. Személy szerint úgy éreztem, hogy Eszter, a mentorom valamilyen szinten számít rám, ezen kívül pedig az egész egyetemi pályafutásom során igyekeztem nyitott lenni a különféle lehetőségekre. Néhány szaktársammal karöltve tehát jelentkeztünk a mentorképzésre, ami 2-3 napos programnak ígérkezett, a képzés végén pedig kézhez kaptuk az oklevelünket arról, hogy immáron mi is tevékenykedhetünk mentorként.

– Hogyan élted meg a mentorkodást? Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?

– Az egész alapképzés során benne maradtam a programban, emiatt pedig egész sok gólyám volt az évek alatt. Az első hetekben mindig nagyobb szükség volt ránk, mentorokra, hiszen ekkor még nagyobb a zavarodottság a hallgatók fejében. A kezdeti aktivitás az idő előrehaladtával és a ZH időszak beköszöntével minden alkalommal természetes módon alább hagyott. Ennek ellenére azonban sok mentoráltammal még külön programokat is szerveztünk és bármikor összefutottunk, nagyon szívesen elbeszélgettünk egymással. Az egész tapasztalatot egy pozitív élményként éltem meg, sok gólyámmal pedig még ma is tartjuk a kapcsolatot. A programban való részvétel nélkül még az is lehet, hogy sosem ismertük volna meg egymást.

– Mit tudtál a későbbiekben hasznosítani ebből az élményből?

– Amellett, hogy természetesen nagyon szívesen segítettem a gólyáknak, úgy gondoltam, hogy a program remek kapcsolatépítési lehetőséget is rejt magában, és a jövőben mindenképp hasznomra válhat ez a tapasztalat. Jelenleg ugyan egy kisebb cégnél dolgozom, ahol nincs kialakítva mentorprogram a munkavállalóknak, mégis úgy érzem, hogy sokat tanultam a programban való részvétel által. Az egyetemi éveim alatt a TDK dolgozatomba, sőt, még a szakdolgozatomba is beépítettem az így szerzett tudást.

– Ajánlanád-e a hallgatóknak, hogy vegyenek részt a programban? Ha igen, miért?

– Mint azt már említettem: a programban való részvétel mentoráltként nagy segítséget jelenthet az első időszakban, valamint lehetőséget biztosít arra is, hogy szabályozott keretek között teremthess kapcsolatokat; a mondás pedig most is megállja a helyét, hogy akikkel most együtt jársz egyetemre, azok a későbbiekben a munkatársaid, sőt, akár a főnökeid is lehetnek. Mentorként szintén lehetőséged nyílik kapcsolatokat építeni, valamint nagyon sokat tanulhatsz magáról a mentorprogram felépítéséről és az emberi kapcsolatokról. Szívesen ajánlom minden hallgatónak a Pentor Programot, akár mentoráltként akár mentorként szeretnének részt venni benne.

Az interjút készítette: Gyulai Edina


Elsőévesként segítségre van szükséged…

✔ bármilyen egyetemet érintő kérdésben, problémában?
✔ személyes nehézségek megoldásában?
✔ tanulmányi és szakmai céljaid megvalósításában?
✔ személyes és szakmai fejlődésedben?

Fordulj bizalommal szakod oktatói vagy hallgatói/kortárs mentorához! Elérhetőségeiket itt találod! >>>

Felsőbb évesként pedig szeretettel várunk mentor csapatunkba! Miért csatlakozz?

✔ Egy szuper csapat tagja lehetsz.
✔ Részt vehetsz tréningjeinken, műhelyfoglalkozásainkon, élménynapjainkon.
✔ Támogathatod szaktársaidat.
✔ Kipróbálhatod magad mentorként, tapasztalatot gyűjthetsz e téren is, ami még az önéletrajzodban is “jól fog mutatni”.
✔ Kapcsolatokat építhetsz.
✔ Pályázhatsz ösztöndíjra is.

Ha kedvet kaptál a mentorkodáshoz, vedd fel a kapcsolatot Dr. Cserháti Gabriellával, a Pannon Pentor Program koordinátorával a cserhati.gabriella@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen!

Bővebb infó a Pentor Programról itt. >>>


A Pentor Program az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 azonosítószámú “A felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása a Pannon Egyetemen”  című projekt támogatSzéchenyi 2020ásával valósul meg.

COVIDpara // Pentor műhely és mentortoborzás

Hogyan éljük túl a pandémiás időszakot?

Mit csinálhatsz, hogy eredményesebb legyél?

Mit tehetsz a karanténfáradtság ellen?

Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat a 2020/21-es tanév első mentor műhelyfoglalkozásán, amelyet 2020. október 12-én, hétfőn, 14:30-tól tartunk az A/6-os teremben.

Online csatlakozás: https://elearning.uni-pannon.hu/b/dr–7hc-hfc

Kérjük, hogy részvételi szándékodat jelezd 2020. október 10-ig az itt elérhető jelentkezési lap kitöltésével! >>>

A rendezvényen maszk viselése kötelező. Köszönjük, hogy betartod!


Széchenyi 2020A Pentor Program az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 azonosító számú “A felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása a Pannon Egyetemen” című projekt keretében valósul meg. 

2. Pentor Műhelyfoglalkozás – Brainology workshop

LEGYÉL NAGYAGY – Hogyan tanul az agy, és mit tudsz tenni, hogy jobb legyél a tanulásban?

A második műhelyfoglalkozást 2019. október 17-én 16:00-18:00 között rendezzük meg az A épület 122-es termében.

Az agyunk érdekes szerv, nem mindig úgy működik, ahogy gondoljuk. Vannak olyan mechanizmusok, amelyekkel könnyű fejleszteni és a tanulásban is jól jönnek ezek a praktikák. Gyere el csütörtökön és tedd próbára a szürkeállományod!

A műhelyfoglalkozásra szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Kérjük, hogy részvételi szándékodat jelezd 2019. október 15. éjfélig az itt elérhető jelentkezési lap kitöltésével! >>>

Köszönettel a szervezők: Kigyós Tamás, Dr. Kővári Edit és Sasné Dr. Grósz Annamária

1. Pentor Műhelyfoglalkozás

Pentor ProgramAz első műhelyfoglalkozást 2019. szeptember 26-án 16:00-18:00 között rendezzük meg az A épület 122-es termében.

A műhelyfoglalkozás 2 részből áll:

Az első rész témája
– az egyetemi élet,
– beilleszkedés (egyéni mentroálási lehetőségek),
– közösségépítés,
– tanulási technikák és idő-beosztás (félelmek és pro-aktivitás, kritikus gondolkodás) témákról beszélgetünk kötetlenül.

A második részben Bak Gerda PhD hallgatónk – akivel az évnyitón is találkozhattatok, hiszen ő kapta a Kollarik Amália-díjat – beszél arról, hogyan lehet elkezdeni a tudományos életet, milyen előnyökkel jár, ha már elsőben tudatosan készülsz.

A műhelyfoglalkozásra szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Kérjük, hogy részvételi szándékodat jelezd 2019. szeptember 23. éjfélig az itt elérhető jelentkezési lap kitöltésével! >>>

Köszönettel a szervezők: Dr. Kővári Edit és Sasné Dr. Grósz Annamária

8. Pentor Műhelyfoglalkozás

✔ Tudod, hogy kezeld a saját és mások érzéseit?

✔ Mit teszel, ha szétfeszít a feszültség?

✔ Megmondod, ha nem teszik valami, és hogyan?

A műhely első része erről, a második fele, pedig a tehetséggondozásról, TDK-ról szól majd.

Ezekre és számos más kérdésekre találsz néhány módszert a Pentor Műhelyfoglalkozás következő alkalmán, ami 2019. április 10-én lesz 16:30-18:30 között az A/6-os teremben.

Kérjük, regisztrálj itt! >>>

Várunk szeretettel! Nyugodtan hozd el az ismerősöd, barátod, vagy kérd meg az ellenségednek vélt személyt is, hogy jöjjön el. 🙂

A program a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által elnyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott “A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik” című projekthez (NTP-HHTDK-18-0020) kapcsolódóan valósul meg.

logo

2. Pentor Műhelyfoglalkozás

ATehetséggondozó PentorMűhelyek és élménynap 2018 tavaszán 2. Mentorműhelyt 2018. október 11-én 16:00-18:00 óra között rendezzük meg az A épület 122-es termében (1. emelet, Menedzsment Intézet).

Az második műhelyfoglalkozás is 2 részből áll:

Az első rész témája:
– a tudatos tanulás (ZH-k és vizsgák),
– félelmek és pro-aktivitás,
– kritikus gondolkodás.

A második részben egy volt hallgatónk beszél az egyetem utáni munkáról, és hogy mi vezettet ahhoz, hogy újra visszajön tanulni hozzánk.

Mivel a műhelyfoglalkozáson italt és kis harapnivalót biztosítunk, fontos tudnunk részvételi szándékodat. Kérjük, 2018. október 9. éjfélig regisztrálj itt! >>>

A program a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által elnyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott “A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik” című projekthez (NTP-HHTDK-18-0020) kapcsolódóan valósul meg.

logo

1. Pentor Műhelyfoglalkozás

Pentor ProgramAz első Mentorműhelyt 2018. szeptember 25-én 16:30-18:30 között rendezzük meg az A épület 01-es termében.

Az első műhelyfoglalkozás 2 részből áll:

Az első rész témája
– az egyetemi életbe való beilleszkedés,
– önálló és csoportos tanulás és karrierút tervezés,
– időmenedzsment,
– kapcsolatépítés.

A második részben
– a tudományos életbe történő bekapcsolódásról,
– a projektmunkákban való részvételről lesz szó,
– valamint korábbi TDK-zó hallgató személyes tapasztalatait is megismerheted, megtudhatod, mennyire lendítette előre az életét, hogy tudományos munkákban vett részt.

Mivel a műhelyfoglalkozáson italt és kis harapnivalót biztosítunk, fontos tudnunk részvételi szándékodat. Kérjük, 2018. szeptember 23. éjfélig regisztrálj itt! >>>

A program a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által elnyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott “A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik” című projekthez (NTP-HHTDK-18-0020) kapcsolódóan valósul meg.

logo

A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – Összefoglaló

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által elnyert “A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” címmel kiírt pályázat keretében támogatást nyert projektünk (NTP-HHTDK-17-0048) sikeresen megvalósult intézményünkben.

A tehetséges hallgatók és a Tudományos Diákköri műhely támogatása nagyban szükséges volt hallgatóink és a műhely számára is. A projekt amellett, hogy segítette a Tudományos Diákkör keretében megvalósuló kutatásokat, olyan lehetőséget is teremtett a hallgatók számára, aminek keretében fejleszthették eddigi tudásukat és kompetenciáikat.

A program keretében megrendezett TDK témaválasztási és Kutatásmódszertani kurzusok jelentősen hozzájárultak a hallgatóink szakmai és tudományos kompetenciáinak fejlődéséhez, valamint sok félelem eloszlatásához, mely a tudományos diákköri témák kiválasztását illeti. A kutatásmódszertani ismeretek már alapszakon is fontosak hallgatóink számára, és mivel konkrét tantárgy során ezeket nem hallgatják, érdemesnek tartottuk egy ilyen kurzus elindítását, ezáltal tudásuk bővítését is a megjelölt irányban.

A Prezentációs tréning során elsősorban a hatékony, érdekes és professzionális prezentáció készítés és előadás témái kerültek átadásra a hallgatók számára, mely megint csak a hallgatók kompetenciáinak fejlesztése miatt nagyon fontos. Hallgatóink rengeteg gyakorlati feladaton keresztül gyakorolhatták a helyes prezentációs stílust, mely mind személyes, mind szakmai fejlődéshez hozzásegíti őket. Az előadó emellett igyekezett a hallgatók stresszkezelését erősíteni, és a prezentáció során fellépő izgalmakat is mérsékelni különböző hasznos technikák segítségével.

Ebben a tanévben május 2-án rendeztük meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát, mely egy jelentős megmérettetés hallgatóink számára, ahol visszajelzéseket kaphatnak kutatásuk jelenlegi állásáról. A KTDK nagyon sikeresnek mondható, 12 pályamunka került bemutatásra két tagozatban (Gazdálkodás és kereskedelem, Turizmus és gasztronómia), melyek magas színvonalúak voltak. Ezt mutatják az eredmények is, öt 1., három 2. és négy 3. helyezés került kiosztásra.

A program segítségével három hallgatónk is részt tudott venni hazai tudományos konferenciákon, ahol többek közt tapasztalt kutatók és előadók között sikeresen szerepeltek, és témájuk felkeltette a tagozat résztvevőinek figyelmét. A konferencia részvételek eredményeképpen tudományos publikációk is születtek.

A kötetlen beszélgetések és szakmai előadások pedig remek lehetőséget szolgáltattak arra, hogy a szakemberek valós vállalati problémákat vessenek fel, és tanácsot adjanak hallgatóink számára kutatás irányukra vonatkozóan is. Összesen 9 ilyen kötetlen beszélgetésre került sor a félév során, ahol kivétel nélkül volt hallgatóink osztották meg tapasztalataikat, illetve meséltek életpályájukról az ott megjelent TDK iránt érdeklődő vagy TDK-zó hallgatóinknak.

A tanulmányutak is nagyon jó lehetőséget biztosítottak hallgatóink számára, hogy terepen is megfigyeljék, illetve megtapasztalják azokat a témákat, melyekről az órák során hallottak. A kirándulások során mindig különféle kutatási problémákat valamint kutatási irányokat is kaphattak a résztvevő hallgatók.

A programok során készült fotók megtekinthetők itt. >>>

A programok a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által elnyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című projekthez (NTP-HHTDK-17-0048) kapcsolódóan valósultak meg.

logo

Pentor Élménynapi Szabaduló Szoba

Pentor Élménynapi Szabaduló SzobaKedves Pentoráltak, Kortárs és Oktató Pentorok és Érdeklődők!

Mi nem vagyunk babonásak, és mindenkinek adunk egy lehetőséget, hogy kijusson az egyetemről!

Gyere, tedd próbára magad az egyetem LEGNAGYOBB SZABADULÓ SZOBÁJÁBAN, olyan titkos helyeken, ahova csak velünk juthatsz el!

Fedezd fel, mit rejt az egyetem! Misztikus átjárók, eldugott kis zugok, és persze érdekes feladatok várnak rád és kis csapatodra!

Aki kijut (és miért is maradna bent :)), azt megvendégeljük egy kis lakomával.

Időpont: 2018. április 13., 10:00-13:00

Találkozóhely: GTK A épület bejárat (bent) 9:50-10:00 között

Gyere kényelmes ruhában/cipőbn, és hozd el barátaidat is, de kérjük, regisztrálj, mert csak az első 40 embernek tudunk helyet biztosítani!

Itt tudsz regisztrálni. >>>

Jelszó: GTK FOREVER! 🙂

Tehetséggondozó Műhely – 4. műhelyfoglalkozás

2018. március 5-én kerül megrendezésre a 4. Tehetséggondozó Műhely, amelyen egy kötetlen beszélgetés során Szádeczky Kornélia látja el hasznos tanácsokkal az érdeklődőket. 

Szeretettel várunk a programra!

A program a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által elnyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című projekthez (NTP-HHTDK-17-0048) kapcsolódóan valósul meg.

logo

<<<

Archívum

powered by wordpress - made by us
Vissza az oldal tetejére.