Fotó: Magyar Kata
Mivel Iván beszámolóját korábban már olvashattátok, a tavaszi szemeszterben eltöltött élményeiről Wroclaw városában, ezért én most igyekeznék egy másik nézőpontból képet adni e fantasztikus lengyel városról.
Csontig hatoló hideg. Ez volt a legelső benyomás, mikor megérkeztem szaktársammal, Hajmásy Gyöngyivel február közepén Wroclaw, akkor még lepukkantnak mondható vasútállomásra. Köszönhetően a 2012-es Futball EB-nek, ez az állomás olyan szépre változott júniusi búcsúzásunkkor, hogy csak ámultunk mire képes a város ilyen rövid idő alatt, ugyanis úgy eltelt ez a 4 hónap mintha 2 hétre utaztunk volna ki. Máig vissza húz a szívünk nap mint nap. A tél elmúltával a nappalok egyre korábban és egyre több napsütéssel érkeztek, egészen felmelegítve szívünket s napról napra több kedvet adva a lengyel élethez. E gyönyörű város – Alsó-Szilézia központja- már az első naptól kezdve elbűvölt minket varázslatos építészetével és a mozgalmas, fiatalos pörgésével. Szeretetünk iránta minden pillanatban csak nőtt. Elképzelhetetlen, hogy az ember egyszer megunja ezt a helyet!
Privát egyetemünk, a University of Business, a lehető legcsaládiasabban működő általam eddig ismert intézmény, mind méretét, kialakítását és közösségét tekintve. Az iskola a város egyik szélén található, de ennek ellenére remekül megközelíthető villamossal és busszal is. Óráink nagyobb része könnyű tananyagból állt, ám ezt kompenzálta a törekvés, hogy megismerjük egymás kultúráját, gazdaságát és hogy minél jobban fejleszthessük nemzetközi kapcsolatainkat. Csoporttársaink közt voltak: franciák, spanyolok, baszkok, portugálok, törökök, bolgárok, egy finn fiú és egy szlovák lány (vele éltünk később hármasban egy albérletben, valamint egy lengyel párral). Mentoraink minden esetben mellettünk voltak, segítették mindennapjainkat s mai napig jó kapcsolatot őrzünk mind velük, mind csoporttársaink igen nagy részével. Szép lassan tervezzük is a ”Reunion Party”-t, melyet minden bizonnyal kedvenc szórakozóhelyeink egyikén rendezünk majd meg. Ugyanis van miből választani az biztos… álmomból felébresztve tudom sorolni, hogy melyik nap hova érdemes menni erasmusos diákként. Hétfő Alibi/Mundo, kedd Domowka/Insomnia, szerda Antidotum, csütörtök Daytona/Domowka, péntek/Mystic és persze minden reggelt be lehet fejezni a Mananaban. Óráink többnyire délben, délután voltak így sosem okozott igazán problémát az, hogy összeegyeztessük a tanulást a társasági élettel. Minden héten várost néztünk, kutattuk az apró, városszerte elrejtett gnóm szobrokat, piknikeztünk a szigeten, kirándultunk, szerveztük az utazásainkat szerte Lengyelországba, s egy-egy külföldi útra is rávettük magunkat. Így sikerült bejárni Gdanskot, Varsót, Krakkót, Poznant, és persze Auschwitzet sem hagyhattuk ki. A fáradalmakat Málta és Kréta szigetének felfedezésével pihentük ki. 🙂 Lengyelországban/ból nagyon olcsó utazni és véleményem szerint a megélhetés is könnyebb, gondolok itt az élelmiszerekre, bárokra és éttermekre. Élményeimhez hozzátartozik persze az is, hogy a lengyel gasztronómiától nem voltam elragadtatva, de nemzetközi konyhát mindenhol találni s az élelmiszerek minősége is valamivel jobb mint hazánkban, így gyakran előkerült a fakanál és rendeztünk vacsora esteket barátainknak.
És hogy mégis mi a legfantasztikusabb és legmaradandóbb az egészben? A BARÁTSÁGOK melyek köttettek. Úgy éltünk kint, mint egy nagycsalád, csak még nagyobb békében 🙂 Mindig mindenkire lehetett számítani és a jókedv is határtalan volt. Rengeteget tanultam emberileg, s úgy érzem nagyon sokat kapott a személyiségem e félév alatt. Máshogy nézek a világra, s a benne levő parányi dolgokra, mintha még jobban kinyílt volna a szemem.
Persze a hazaút az borzalmas volt. Szép lassan napról napra egyre több embertől búcsút venni, mígnem neked is könnyekben úszik a szemed a vonaton hazafelé. Honvágy ide vagy oda, egy kis ideig nem találtam igazán a helyem itthon, de pár nap után kénytelen voltam feldolgozni, hogy VÉGE. Tartani kell a kapcsolatot az új barátokkal, meghívni/meglátogatni őket és KERESNI A TOVÁBBI KALANDOKAT! 🙂
Magyar Kata
