PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

“Deutsch. Deine Eintrittskarte” – Wunderbar Fesztivál a PE-GTK-n

2024-ben harmadik alkalommal került megrendezésre a Wunderbar fesztivál Magyarországon, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a német nyelv fontosságára a gazdaság, oktatás és a kultúra területén.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén is csatlakozott egy élményekben gazdag játékdélutánnal a fesztivál eseménysorozataihoz. A délután során játékos vetélkedővel összekötve ismerhették meg hallgatóink Németország, Svájc és Ausztria különlegességeit, tanulhattak német szavakat és kifejezéseket, valamint megkóstolhatták a célországok gasztronómiai különlegességeit.

A program szakmai részének összeállításában a “Németország, Ausztria, Svájc országismerete – turisztikai szempontból” c. kurzus hallgatói vettek részt, az oktatóik mentorálásával.

A német belépőjegy a tudás, a művészetek, a sport, a kultúra, a tanulás, a munka világába. Egy rövid prezentációt – “Tudtad, hogy a német összeköt?” – követően Németország, Ausztria és Svájc adottságaihoz kapcsolódó feladatok (vaktérkép, Kahoot, zenefelismerés, interaktív feladatok) megoldásával vetélkedtek a programra érkező csapatok.

A vetélkedőt a célországok gasztronómiai különlegességeinek kóstolójával zártuk.

Nemzetközi piknik – 2024. április 24.

Készülj fel a tavaszi félév legnagyobb nemzetközi eseményére!

A Pannon Egyetem 2024. április 24-én rendezi meg első nemzetközi piknikjét. Vegyél részt egy izgalmas gasztronómiai és zenei eseményen, hogy megünnepeld hallgatói közösségünk sokszínűségét!

Program:

Kóstold meg a világot!

Ismerkedj meg a nemzetközi konyhával és kóstold meg a nemzetközi és magyar hallgatók által készített ételeket.

Ismerkedjetek meg egymással!

Vegyél részt szórakoztató játékokban és szerezz új barátokat egy barátságos és befogadó légkörben!

Versenyezz a Juice Pong kihívásban!

Hozz létre egy kétfős csapatot és vegyél részt egy juice pong versenyen! A játékban való részvétel előzetes regisztráció esetén lehetséges.

Táncold át a délutánt!

Ismerkedj meg a Zoord nevű etno trance zenekarral – a legnagyobb nemzetközi zenei rendezvények (pl. Sziget fesztivál) rendszeres résztvevőivel!

Alkossuk meg közösen a Pannon Egyetem nemzetközi dalát a Curved Space-szel, és adjuk át magunkat a világ minden tájáról érkező dallamoknak!

Ide kattintva tudsz regisztrálni az eseményre és a Juice Pong versenyre. >>>

Fulbright Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak

Továbbtanulási / kutatási lehetőség a 2025-2026-os tanévben bármely tudományterületen vagy művészeti ágban. Alapfeltétel a pályázott témában legkésőbb 2024. július 31-ig szerzett legalább BA/BSc szintű diploma. A pályázók az Egyesült Államok bármelyik egyetemét választhatják.

Az ösztöndíj időtartama 5-9 hónap. Aktív hallgatói jogviszony nem szükséges és a jelentkezésnek nincs felső korhatára.

A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 2.831 – 4.300 / hó (egyetemtől függően) ezen felül a tandíjtámogatás max. USD 20.000 / tanév. Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi program.

A pályázati anyag és az online jelentkezés itt érhető el. >>>

Jelentkezési határidő: 2024. május 15.

Fulbright tájékoztató előadások:

  • 2024. március 25. – Writing Seminar ONLINE
  • 2024. március 26. – ONLINE
  • 2024. április 9. – Debreceni Egyetem
  • 2024. április 25. – Q&A ONLINE

European Conference on Innovation Management (ECIM) 2023

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (PE-GTK) és a Budapesti Corvinus Egyetem tisztelettel meghívja az érdeklődőket a “European Conference on Innovation Management (ECIM) 2023” c. nemzetközi konferenciára, mely 2023. november 23-24. között kerül megrendezésre Veszprémben. A konferencia mottója: „Cultural innovation – Culture of innovation”

A konferencia célja olyan megoldások, lehetőségek és legjobb gyakorlatok feltárása, amelyek összefonják a kultúrát, a gazdaságot, a közösséget és az innovációt. Várjuk a kormányzati, ipari és egyetemi szektorok szakembereit, valamint a PhD-hallgatókat, hogy mutassák be kutatásaikat a technológiai és marketing innováció, a társadalmi és kulturális innováció, az üzleti modellek és egyéb területről. Fókuszban a “Kulturális innováció – Az innováció kultúrája” témaköre áll.

Absztrakt leadásának határideje: 2023. 10. 22.

Regisztráció és további információ a konferencia honlapján érhető el: https://ecim2023.com/

Kérdés esetén keresse a szervezőbizottságot az innovacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

A konferenciafelhívás letölthető itt. >>>

Európa Kulturális Fővárosainak kutatói Veszprémben találkoztak

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának sikeres EKF konferenciapályázata tette lehetővé a UNeECC (University Network of the European Capitals of Culture) szervezet XVI. éves konferenciájának megszervezését Veszprémben, 2023. szeptember 27. és 29. között.

A nemzetközi hálózat Titkársága 2021 tavasza óta a Pannon Egyetemen található. A titkár Dr. Kővári Edit egyetemi docens, egyetemi EKF referens, a Titkárság munkatársa Kruppa-Jakab Éva ügyvivő szakértő. A Titkárság több mint két éve azon dolgozott, hogy a konferencia 2023-ban Veszprémbe érkezzen.

Az idei tanácskozás címe Cultur(E)scapes – Innovation in Culture and Beyond volt. A rendezvény első napján került sor a PhD Workshopra és az EKF Monitoring Workshopra a Pannon KözTérben. A PhD hallgatók szakmai tanácsokat kaptak kutatásukkal és a publikációs lehetőségekkel kapcsolatban. A második napon a B épület Konferenciaközpontjában a megnyitót a plenáris előadások követték, majd két párhuzamos szekcióban, négy témában hallhattak előadásokat a résztvevők: Digital E-spaces in Culture, Shared Cultural Responsibilities, Cultural Land(e)scape, Land(e)scapes in Tourism. A csütörtöki napot zenés gálavacsora zárta. Pénteken a megújult Laczkó Dezső Múzeum adott helyet a tanácskozásnak: reggel öt előadás, majd kerekasztalbeszélgetés következett. Ezután az Egry 140 kiállítást tekinthették meg a vendégek, végül a Veszprém, a zenélő ékszerdoboz című városnéző sétán ismerhették meg a várost, kiemelten az EKF-fejlesztéseket, projekteket.

Az interdiszciplináris nemzetközi konferencia több mint hatvan résztvevőt vonzott Európa minden tájáról és Ázsiából. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának kutatói és a Rektori Kabinet munkatársai is beszámoltak EKF témájú kutatási eredményeikről.

A jövő évi UNeECC Annual Conference Temesváron kerül megrendezésre, négy ottani egyetem konzorciumának szervezésében.

ICCO – nemzetközi verseny 2023

A Kommunikációs Tanácsadók Nemzetközi Szövetsége, az ICCO idén is elindítja nemzetközi versenyét az egyetemisták részére.

A szervezők 2023. október 31-ig várják a 2 fős csapatok jelentkezését (egyetemenként 1 csapat indulhat).

 Az ICCO tagszervezetei révén több mint 3000 pr-ügynökséget foglal magába a világ minden tájáról: európai központtal működik, de afrikai, ázsiai, amerikai és ausztrál tagokkal is büszkélkedhet.

A verseny ingyenes és regisztrálni itt lehet >>>

 A Magyar PR Szövetség számára kiemelten fontos az oktatás és a fiatalok támogatása. Idén harmadszor rendezik meg a Next Generation PR World Cup hazai előselejtezőjét, ahol 35 év alatti fiatalok versenyezhetnek, egyben a PREXÁ-n is újra osztottunk “Utánpótlás szakember” kategóriában díjat, amelyben a 35 évet még be nem töltött PR szakemberek nevezhettek.

Az ICCO mentoráláson felül az induló csapatoknak hazai szakemberek segítségével támogatást nyújtanak.

Women in Energy – mentor program 2023

Formáld Te a jövőt, kezdj karriert az energiaszektorban!
Csatlakozz a WONY mentorprogramjához, és a programban segítenek megismerni az ágazatot, és javítani a karrierlehetőségeidet.

  • Azt hiszed, hogy az energiaszektor csak fiúknak való?
  • Attól félsz, hogy csak férfiak kaphatnak munkát ebben a szegmensben?
  • Úgy gondolod, hogy csak akkor van esélyed, ha mérnöki diplomával rendelkezel?

WONY mentorprogramja igyekszik lerombolni a mítoszokat és sztereotípiákat. Az egyesület célja, hogy növelje mindazon izgalmas, de nem annyira ismert állások ismertségét és láthatóságát, amelyeket ez az ágazat kínálhat a női szakemberek fiatal generációja számára. A tagok azért fogtak össze, hogy támogassák egymást és az egyetemet végzett női diplomások fiatal generációját, hogy elősegítsék a munkaerőpiacra való belépésüket, és növeljék karrierlehetőségeiket az energiaágazatban.

Ha mérnöki, jogi, közgazdasági, kommunikációs, nemzetközi kapcsolatok vagy bármely kapcsolódó területen tanulsz, legalább 2 félévet elvégeztél, és érdekelnek az energia- és klímakérdések, érdemes megfontolnod, hogy jelentkezz a 2023 őszi és 2024 tavaszi félévre szóló mentorprogramba. Akkor is jelentkezhetsz, ha most kezdted a pályafutásodat, és szeretnéd fejleszteni azokat a készségeket, amelyek elengedhetetlenek az ebben az iparágban való előrehaladáshoz. Az energiaágazatban széleskörű és sokrétű tapasztalattal rendelkező mentorok segíteni fognak, hogy:

  • megismerd a kerrier lehetőségeidet
  • a személyes mentor ízelítőt nyújt az ágazat munkafolyamataiba
  • hálózatépítő rendezvényeken és a vezető energia- és éghajlat-változási konferenciákon vehetsz részt
  • fejlesztheted azon készségeidet és kompetenciáidat, melyek által nélkülözhetetlen lehetsz a munkaerőpiacon
  • az energiaágazat különböző szegmenseiben tevékenykedő tagjaink személyes tanácsadásában részesülhetsz

A jelentkezési határidő: 2023. október 10.

A jelentkezési lap kitölthető itt >>>

Az eredeti felhívás elérhető itt >>>

Fontos: csak akkor jelentkezz, ha a két félévben legalább 40 órát tudsz a program tevékenységeiben való részvételre fordítani!

Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány Kuratóriumának pályázati felhívása

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködési projektpályázatok támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.

Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg német nyelven.

Az projektpályázatok keretében történő együttműködés során közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.

Pályázati határidők:

Ösztöndíjas pályázatok:
1. Rövid (5 napos) felsőoktatásban oktató, kutatói ösztöndíjakra: 2023-ban és 2024-ben folyamatosan
2. Felsőoktatás oktatói, kutatói, PhD- hallgatói 1 hónapos ösztöndíjaira: 2023. október 30. és december 15., 2024. március 15, május 15, október 30. és december 15.
3. Nyári német nyelvtanfolyamok Ausztriában PhD- hallgatóknak: 2024. március 15.
4. Nyári magyar nyelvtanfolyamon való részvétel a Debreceni Nyári Egyetemen osztrák hallgatóknak: 2024. március 15. és május 15.

Osztrák-magyar együttműködési PROJEKTPÁLYÁZATOKRA: 2023. október 30., 2024. március 15., május 15. és október 30.

A pályázatok teljes szövege megtalálható: http://www.omaa.hu

Információ az AÖU/OMAA Titkárságán kérhető: E-mail:omaa@omaa.hu, H-1115 Budapest, Keveháza utca 1-3., T/ +361 266 7475

Az Osztrák Magyar Akció Alapítvány a Kulturális és Innovációs Minisztérium www.kim.gov.hu és a Bundesministerium für Bildung, Wissenschaft und Forschung, www.bmbwf.gv.at támogatásával működik.

Kulturális értékek és közösségépítés a nonbusiness marketingben

Sikerrel zárult a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán a Közszféra és a Nonprofit Szervezetek 22. Nemzetközi Marketingkongresszusa. A fontos társadalmi, fenntarthatósági és nonprofit témákat tárgyaló konferencián 14 országból 70 akadémiai és szakértő résztvevő gondolkodott együtt a jövő kérdéseiről.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara, az IAPNM (International Association on Public and Nonprofit Marketing) szervezetével karöltve – a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával – rendezte meg idén a Közszféra és a Nonprofit Szervezetek 22. Nemzetközi Marketingkongresszusát 2023. július 5-7. között, Veszprémben. A konferencia központi témája a kulturális értékek voltak, kapcsolódva a Veszprém-Balaton régió kiemelt idei szerepéhez.

A megnyitó ünnepségen a részvevő 14 ország kutatóit és szakembereit köszöntötte Dr. Veres Zoltán, a konferencia elnöke; Dr. Lőrincz Katalin, a konferencia alelnöke; José Luis Vázquez, az IAPNM elnöke; Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja; Sasné Dr. Grósz Annamária, a Marketing Intézeti Tanszék vezetője és a konferencia szervezőbizottságának vezetője, valamint Dr. Hetesi Erzsébet, az IAPNM magyarországi képviselője. A Pannon Egyetem képviseletében Dr. Abonyi János rektorhelyettes üdvözölte a rendezvény résztvevőit.

A köszöntők után három tartalmas keynote speech következett, prominens előadók tolmácsolásában úgy, mint Dr. Melanie Kay Smith (Metropolitan Egyetem), Dr. Kővári Edit (Pannon Egyetem) és Oszkó-Jakab Natália (kulturális diplomata, a brüsszeli Liszt Intézet vezetője, a Magyar Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója). Az előadók érintették a nonprofit marketing, a társadalmi-kulturális kérdések, a közösségépítés és turizmus területeit, erős fenntarthatósági fókusszal. Érdekesség, hogy a prezentációk közben élőben alkotta meg a témák vizuális leképezését Jelinkó Mónika visual-coach. A nagy sikernek örvendő kompozíció a konferencia időtartama alatt kiállításra került a Gazdaságtudományi Kar aulájában.

A konferencia vendégei megismerhették Veszprém történelmi belvárosát, és érdekességeket tudhattak meg a városról Kruppa-Jakab Éva vezetésével. Számos pozitív visszajelzés érkezett a város hangulatával, a veszprémi életérzéssel kapcsolatban. A nemzetközi közönség elragadtatva fedezte fel a Séd-völgyet, a várat, a különleges hangulatú utcákat és a kedves veszprémi embereket.

A konferencia törzsnapjain 15 különböző szekcióban, párhuzamos zajlottak az angol, spanyol és portugál nyelvű prezentációk az alábbi témákban:
– Helymarketing és város-menedzsment
– Társadalmi marketing
– Ügymarketing (cause-related marketing)
– Vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR)
– Felelős fogyasztás
– Adományozás
– Kultúramarketing
– Közszolgáltatások marketingje
– Közszféra, magán- és társadalmi együttműködések
– Önkéntesség

A szekciótémákon kívül kerekasztalbeszélgetések során is egyeztették nézőpontjaikat a résztvevők. A nemzetközi kongresszus – a résztvevők visszajelzései alapján – rendkívül sikeresen zárult. Szakmai kapcsolódás, kutatási együttműködések és gyümölcsöző párbeszédek jellemezték a három napot. Új ötletek születtek, megerősödött elköteleződések alakultak ki.

A konferencia platformot teremtett a legújabb kutatási eredmények, innovatív ötletek és sikertörténetek megosztására a közszféra és nonprofit szervezetek marketingjének területén. A résztvevőket inspirálta a rendezvény, a megtárgyalt témakörök rávilágítottak a marketing jelentőségére a közösségek formálásában, a társadalmi változások előmozdításában és a felelős fogyasztás elősegítésében. Az esemény bemutatta, hogyan fonódnak össze a kulturális értékek a marketing gyakorlatokkal, és ezek a kollaborációk miként erősítik a különböző iparágak dinamikáját, elősegítve egy befogadóbb társadalom létrejöttét.

A konferencia záróakkordjaként a Pannon Egyetem köszönetét fejezte ki minden előadónak, résztvevőnek és támogatónak, akik hozzájárultak az IAPNM konferencia hatalmas sikeréhez.

A következő kongresszus helyszíne a portugáliai Beira Interior Egyetem lesz 2024-ben.

A konferencia lezárultával még egy extra Balatoni kirándulást is szerveztek a résztvevőknek: a Tihany-Balatonfüred körtúrára Varga-Dani Barbara kísérte el a csapatot.

A sajtóközlemény letölthető itt. >>>

MOL Growww program 2023

A program 18. éve stabil pont a MOL-nál:

– egyedülálló lehetőséget kínál a végzős hallgatóknak, hogy csatlakozzanak a MOL Csoport nemzetközi csapatához.
– több százan vettek eddig részt, a MOL Magyarország esetén 80%-os a program végeztével a tovább foglalkoztatás aránya.
– nemcsak közép, hanem felsővezetők egy jelentős része is a Growww programban kezdte a karrierjét a MOL-nál.

Amit kínálnak a Growww programban:

– 1 éves határozott idejű szerződést
– Nemzetközi környezetben szerzett gyakorlati tapasztalatot: mérnöki pozíciók esetén közel a megvalósításhoz, gazdasági terület esetén pedig modern Campus épületünkben.
– Pénzügy, kiberbiztonság, beszerzés, petrolkémia, beruházás, karbantartás és poliol – csak néhány terület, ahol várjuk a frissen végzetteket.
– Dedikált mentort a személyes és szakmai fejlődés támogatására br. 550 ezer forint/ hó fizetés és cafeteria juttatásokat
– Valódi projekteket és kihívásokat, melyekre közösen keressük a megoldást
– Stabil alapot a sikeres karrierúthoz, illetve a programban legjobban teljesítmény nyújtók számára határozatlan idejű szerződést

A pozíciókról minden információ elérhető itt >>>

Archívum

Go to Top