Alumni interjúsorozatunk következő alanya Nagy Attila, aki egy nem mindennapi életutat tudhat magáénak. Munkája sokrétű, van érdekeltsége informatikai és ingatlan üzemeltetéssel és fejlesztéssel foglalkozó cégekben, de Csetény polgármesterként szülőfaluja fejlődéséért is rengeteget tesz. A sok feladat ellenére mégis azt mondja, nagyon jól bírja ezt a leterheltséget, hiszen azt csinálhatja, amit igazán szeret.

– Kérlek, mesélj kicsit magadról! Milyen szálakon kötődsz az egyetemhez?

– Még a 2010 előtti időszakban végeztem a Gazdaságtudományi Karon, HR alapszakon, a tanulmányaimat azonban nem nappali tagozaton végeztem, így az egyetemi élet igazi hallgatói része nekem sajnos kimaradt. Pozitív volt viszont, hogy mivel a munkám mellett jártam ide, így az iskolapadban tanultakat a szakmai életemben is láttam. Ilyen szempontból az én történetem kicsit speciális, hiszen mikor jelentkeztem az egyetemre már vezető beosztásban dolgoztam egy informatikai vállalatnál.

– Miért éppen ezt a szakot és miért pont Veszprémet választottad?

– Amikor a munkahelyemen előléptettek, megjelentek az életemben olyan fogalmak, mint költségtervezés, bevétel tervezés, stratégiai tervezés, teljesítménymérés, vevői elégedettség mérés, kompetencia alapú értékelés, stb. A vállalat, ahol dolgoztam budapesti központú volt, de az én feladatom a veszprémi telephely vezetése volt az első időszakban. Így az adottságok egyértelműen meghatározták az iskola választást is. Természetesen fontos volt a választásnál, hogy a Pannon Egyetem kínált olyan képzéseket, amelyek megfeleltek számomra. Sokszor elhangzott, hogy a HR és a turizmus úgynevezett “büfészak”, de valahogy én ezt nem így éreztem. Tapasztalatom szerint ez inkább gazdálkodási és menedzsment tanulmányok elsajátításáról szólt, és tanulmányaim végére olyan komplex ismeretekkel rendelkeztem a gazdálkodási feladatok és a humán erőforrás menedzseri feladatok ellátásáról, ami a mai napig segíti életemet és munkatársaim életét is.

– Bár a klasszikus hallgatóit létet nem tudtad megtapasztalni, azért bizonyára vannak emlékeid az itt eltöltött évekről. Milyen pillanatok, órák, oktatók voltak emlékezetesek számodra?

– Jó emlékeim vannak a közös tanulásokról, az oktatókkal folyatott beszélgetésekről és úgy általánosságban az órákról. Ezek közül kiemelnél az általános menedzsmentet, hiszen Gaál tanár úrnál mindig megtiszteltetés vizsgázni, még akkor is, ha a vizsga közben nem vagy olyan boldog. Szívesen gondolok még vissza Kovács Zoltán előadásaira és Dimény Erzsébet számvitel óráira is. Igaz, ez utóbbi esetén többször is kellett vizsgáznom, míg az utolsó alkalom előtt annyira mérges lettem, hogy elhatároztam, hogy én bizony mindent meg fogok tanulni. Ennek meg is lett az eredménye, egy pont híján 5-ös lett az utolsó vizsgám. Így kerültem abba a helyzetbe, hogy amint időm engedi, elvégzek egy számviteli mesterszakot, mert megfogadtam magamnak, hogy ha újból iskolapadba ülök, ezt fogom elvégezni.

De emlék még az is, hogy a diplomavédésnél Gaál tanár úr az egyik hipotézisemre azt mondta, hogy véleménye szerint az nem helyes. A hipotézis az volt, hogy egy szervezeti kultúra változása mennyi idő alatt megy végbe. Az én állításom az volt, hogy 2-3 év, a tanár úr viszont 5-7 évet mondott. Nekem volt hozzá lélekjelenlétem és talán magabiztosságom, hogy kimondjam: “nem értek egyet”. Ezután 45 percen keresztül védtem a diplomámat. 🙂 Végül jó osztályzattal végeztem és nagyon büszke vagyok arra, hogy érdemi vitapartnerként kezelt a tanár úr. Most, 10 évvel később már elmondhatom, Gaál tanár úrnak volt igaza…

– A te történedet kicsit eltér egy szokásos hallgatóétól, de gondolom, Te is kezdted valahol. Hogy kezdődött a szakmai pályafutásod?

– Az informatikában a kereskedelem igazi katapult állás, mivel, ha jönnek a számok, van állásod, ha nem jönnek, akkor vége van a pályafutásodnak. Utolsó kereskedőként kezdtem a karrierem 2002-ben, pár évvel később pedig területi vezetői, majd kereskedelmi igazgatói pozícióba kerültem. A munkámat már ekkor is örömmel és odaadással csináltam, és mindig is jellemző volt rám, hogy feladataimat tulajdonosi szemlélettel végezzem el. Hiszem, hogy csak így lehet megfelelő minőségben és színvonalon dolgozni. Az akkori kollégáim visszajelzései alapján ezt a szemléletet a cégnél sokan példaként említették, amit nagyon jó volt visszahallani. Szerintem, ha valaki ezt a látásmódot viszi tovább, biztosan sikert fog elérni. Ez a felfogás talán a szocializációmból is adódik, ilyen családban nőttem fel.

A következő nagy mérföldkő az volt, amikor 2014-ben Csetény község polgármestere lettem. Ezeket a feladatokat társadalmi megbízatásban látom el, és teszem ezt nagy örömmel, hiszen azért a településért dolgozhatok, ahol felnőttem és ahol az utódaim is felnőnek majd. Az elmúlt években számos sikeres projektet tudhatunk a hátunk mögött. Ilyen például a Balluff második telephelye, ami 2018-ban Csetényben került átadásra. A projekt célja az volt, hogy az emberek helyben tudjanak dolgozni, ne kelljen utazniuk a munkáért.

Az önkormányzati munkám során egyébként nagyon jól tudtam hasznosítani az egyetemen tanultakat. Igaz, hogy kis létszámmal működünk, de hatékonyak vagyunk. Tisztázottak a munkakörök, az elvárások, a juttatások és a felelősség, az egész hivatal egy célért halad előre. Mi egy olyan szolgáltató önkormányzat vagyunk, ami igyekszik a lakosok számára is kielégítő megoldásokat találni.

– Ez izgalmasan hangzik. Mivel foglalkoztatok eddig?

– Számos projektet vittünk már véghez, kulcsszavakban: új óvoda, iparterület közművesítés, gyárépítés, egészségház építés, iskolafejlesztés, teljes körű térfigyelési rendszer kialakítása, kastély felújítás. De ezek materiális projektek voltak, sokkal fontosabb az, hogy az önkormányzatnál az elmúlt 6 évben lezárult egy korszak és kialakult egy új munkamódszer, ami teljes egészében a szolgáltató önkormányzatot testesíti meg. Minden állampolgár, aki problémával fordul hozzánk, megoldással megy haza. Nincs olyan, hogy a nyújtott szolgáltatások, mint például közétkeztetés, leáll 1 hétre, mi folyamatosan biztosítjuk az igénybe vevőknek az étkeztetést. Sőt, mikor leállnak a szomszéd települések konyhái, mi biztosítunk nekik szolgáltatást. De emellett az önkormányzatnál még kialakítottuk azt is, hogy egyes feladatok átjárhatóak és a kollégák redundánsak, így, ha valaki véletlenül bármi okból kifolyólag kiesne, a feladatellátás nem kerülne veszélybe.

A legkomolyabb projekt talán a gyárépítés volt, hiszen nem jellemző, hogy egy 2000 fős település fogja és elkezd kilincselni nagyvállaltoknál, hogy gyertek ide hozzánk, adjatok helyben munkát a munkavállalóknak, amivel megoldódik a munkaerőhiány a vállalatotoknál. Ez a projekt mindent tartalmazott, amíg a megvalósításig eljutottunk. Amikor az első pályázatot megírtuk a Külügyminisztérium háttérszervezetének, már tudtuk, hogy van létjogosultsága az ötletünknek, amely szerint munkahelyet kell vinni a munkaerőhöz. Készítettünk a településre SWOT analízist, felmértük a munkahelyválasztási preferenciákat és komoly pénzügyi tervet is készítettünk. Tárgyaltunk az állammal, bankokkal, majd kivitelezőkkel. Szerintem település szinten ez a projektmegvalósítás a projektmenedzsment csúcsa volt. Rengeteg tapasztalatot szereztünk és volt már rá példa, hogy a mi modellünket kvázi best practice-ként értékelték és más önkormányzatok tanácsért fordultak hozzánk.

– Máskor is előfordult már hogy az iskolapadban látottak segítettek megoldani egy problémát a munkahelyeden?

– Az iskolában tanultak végigkísérnek a teljes életeden. Lehet nem érzed ezt, amikor ülsz a padban, de ha megfigyeled saját magad tevékenységét és értékeled azt, látni fogod, hogy a tanulás nem volt hiábavaló. Egy kézzel fogható példa: egyszer például át kellett vennem egy új szervezetet egy új térségben, ahol a korábbi vezetés munkája sajnos lefelé menő ágba tette az addig jól működő szervezetet. A szervezet az én lakhelyemtől 360 km-re volt. Így igazán nehéz volt megmagyarázni, hogy a vezetők és ezáltal a munkavállalók is miért késnek a munkahelyükről. Sajnos első lépésként, ha más út nincs, mindig példát kell statuálni. Ha szükséges, a munkavállaló és a munkáltató útjai elvállnak egymástól. Én úgy gondolom, hogy a rendet minden körülmények között fenn kell tartani, hiszen a munkaidő a munkavégzésre van, ezt pedig a vezetőknek is be kell tartania. Egy erős vezetőhöz a szervezet is idomulni fog, így erősebbé válik majd. Ezen kívül a vezetőnek sosem szabad a saját érdekeit nézni, mindig a cégért kell dolgoznia. A szervezet eredményességének megváltoztatására a projektmenedzsmentből tanult problémafát és a hozzátartozó célfát hívtam segítségül. A problémafa során feltárt hiányosságok és rossz szokások megváltoztatása közel 6 hónapot vett igénybe. A szervezet a mai napig eredményesen működik. Alaklomadtán, amikor arra járok, ugyanúgy bemegyek a kollégákhoz és beszélgetünk a problémákról, amikkel esetleg most kell megküzdeniük, és az esetleges megoldásokról is – mindezt úgy, hogy 6 éve nem vagyok része a vállalatnak.

Ha a tanulmányokra visszatekintünk, érdekes kérdés még az emberek motivációjának a fenntartása. Úgy gondolom, hogy egy jó vezetőnek fel kell tudnia ismerni azt, hogy mire alkalmasak a körülötte lévő emberek és olyan feladatokat kell adnia nekik, amiben igazán ki tudnak teljesedni. Ha megtalálod az egyén számára ideális területet, ahol jól el tudja látni a feladatát, örök hálára számíthatsz.

Ami még vezetési oldalról fontos, hogy a munkatársaimat én mindig partnernek tekintem. Beosztottként egy munkavállaló akkor tud jól teljesíteni, ha nyugodtan elmondhatja az ötleteit és nem kell félnie a vezetőjétől. Ehhez az egyéneket jól kell tudni motiválni, nekik pedig merniük kell gondolkodni és innovatívnak lenni. A célokat csak közösen lehet megvalósítani, ahhoz pedig ezek a lépesek nélkülözhetlenek. Tudjuk, hogy egy szervezet eredményességét az egyéni teljesítmények összessége adja.

– Ha jól tudom, az önkormányzati munka mellett még számos más feladatod is van.

– Igen, feleségemnek vannak érdekeltségei néhány vállalkozásban. Ezek feladatköre a hálózatépítéstől, az informatikai üzemeltetésen át, egészen az informatikai integrátori feladatokig terjed. A legnagyobb közülük egy veszprémi vállalkozás, ami több mint 30 családnak ad biztos megélhetést a mindennapokban, de vannak még más, kis és közepes méretű szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalkozások, valamint ingatlan üzemeltetésben és fejlesztésekben is van érintettségünk.

Egyszer összeszámoltam, hogy körülbelül hány ember családjáért felelek a munkáim által és a szám bőven meghaladta a 100-at. Ez kicsit nyomasztólag hat az emberre, hiszen egy-egy döntéssel rengeteg család mindennapját tudom befolyásolni pozitív vagy negatív irányba. Véleményen szerint sosem jó döntés az, ami csak a rövidtávú fejlődést támogatja, érdemes jobban átgondolni a dolgokat és kivárni, hogy a jó időpontban, felkészülten lépjünk. Van az a mondás, hogy egyvalamihez kell csak érteni, de abban a legjobbnak kell lenni. Akire ez igaz, az tényleg sikeres.

– Ilyen nagy felelősség mellett hogy tudod fenntartani a motivációd?

– Én általában célokat tüzök ki magam elé. Ha ezeket sikeresen megcsinálom, akkor megjutalmazom magam. Egyszer például megfogadtam, hogy ha megnyerek egy nagyobb projektet, veszek magamnak egy motort. Akkoriban azonban éppen lakásváráslás előtt álltam, aminek már befizettem az önerejét, így korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeim. Nem akartam átvágni magam, mert tudtam, hogy az megbosszulja majd magát, így végül a motor helyett egy robogó lett a jutalmam. De az igazi motiváció mégis az, ha a munkatársak elégedettek körülöttem.

– Elég sok lábon állsz, sok mindent csinálsz. Vannak még egyáltalán terveid a jövőre vagy már mindent megvalósítottál, amit szerettél volna?

– Én azt gondolom, hogy az, amit én teszek, az a Maslow piramis teteje, az önmegvalósítás kategóriában található. Lehet, hogy ez az olvasó számára erősen hangzik, de ha nem azt csinálnám, amit szeretek, akkor nem bírnám ezt a leterheltséget.

Amikor elkezdtem dolgozni 2002-ben, semmit sem néztem, csak haladtam, dolgoztam, tanultam. Ennek köszönhetően 2005-re kialakult az a környezet, ami nehéz körülmények között is segítette az életbenmaradást. A gazdasági világválság után, megerősödve kezdtük építeni a vállalatot, ahol dolgoztam, de mellette elkezdtem saját lábra is állni, így viszonylag fiatalon, nagyjából 2009-2010 óta azzal foglalkozom, amivel szeretek.

A legújabb álmom, hogy Csetényben is dolgozzon már egy toronydaru, hiszen Budapesten is olyan sok van belőle. 😊 A célom egy projekt megvalósítása, amihez kell egy ilyen szerkezet. Ha máshol nem is, majd az irodámba veszek egy játékdarut…

De a legfontosabb, hogy megvalósítsuk azt a környezetet Csetényben, ami ténylegesen önfenttartóvá teszi a települést. Egy település két módon tud bevételt termelni, az egyik, ha a lakosságot adóterhekkel sújtja, a másik ha saját bevételeket termel. Mi a második utat választottuk és így alakítjuk ki működésünket. 2014-ben minden polgármester a környéken azt mondta, hogy a turizmusban látja a jövőt, mikor mi azt gondoltuk, hogy a turizmus nem megélhetési forma, hanem maximum jövedelemkiegészítő. Most, hogy COVID van, majd mi is elkezdjük a turisztikai projektjeink felfuttatását és az ebből származó bevételtermelő képességünk fokozását. Gazdaságilag 2021-re érünk oda, hogy lesz lehetőségünk olyan turisztikai fejlesztésekben, eseményekben gondolkoznunk, amit az elmúlt 6-7 év gazdaságfejlesztési tevékenységünk tesz lehetővé.

– Van még ezek mellett időd valamilyen hobbira? Mivel szoktál kikapcsolódni?

– Kikapcsolódni a családommal tudok, van egy gyönyörű feleségem, akivel közösen két kislányt nevelünk. Annyi időt töltök velük, amennyit tudok. Ezen kívül, ha van még időm, akkor futok, biciklizek, a lovammal foglalkozom, szőlőt művelek és a természetet járjuk.

Az interjút készítette: Kántor Szilvia

Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>

Gerendai Miklós lassan két évtizede végzett a Pannon Egyetemen, és mégis a mai napig boldogan tekint vissza élete egyik legmeghatározóbb időszakára. Elmondása szerint anyanyelvi szintű orosztudása az, ami a legnagyobb segítséget nyújtotta szakmai előmenetelében, ez ugyanis komoly előnyökhöz juttatta a munkaerőpiacon. Immáron 16 éve dolgozik a Knorr Bremse Kft.-nél, ahol a globális szintű értékesítésben komoly szerepet vállal, ezzel pedig nélkülözhetetlenné vált a vállalat számára.

– Hogyan kerültél a Pannon Egyetemre, és milyen szakot végeztél az egyetemünkön? A diploma megszerzése után hol helyezkedtél el?

– Középiskolásként még orvos akartam lenni, aztán végül a menedzserin kötöttem ki: 2001-ben végeztem az akkoriban még Veszprémi Egyetem műszaki menedzser szakán.

Győrben jártam gimnáziumba és az egyetemről érkeztek előadók, akik a műszaki menedzser szakot mutatták be nekünk. Ma már ugyan megszokott, hogy az intézmények különféle promóciós előadásokat tartanak a középiskolákban, de ez akkoriban még újkeletű dolognak számított. Emlékszem, hogy csak azért vettünk részt az előadáson, hogy ellógjuk a kémia órát, a teremből viszont már úgy jöttünk ki, hogy mi bizony menedzserek leszünk. A következő évben, ha jól emlékszem öten meg is kezdtük tanulmányainkat az egyetem műszaki menedzser szakán és bizton állíthatom, hogy egyikünk sem bánta meg ezt a döntést.

Diplomaszerzés után Győrben, a Rába Járműipari Holdingnál helyezkedtem el. Az itt eltöltött 2 évet egy gyakorló időszaknak tekintem, hiszen épp csak beleszoktam a munka világába.

– Kérlek, mesélj kicsit a karrierutadról! Hogyan jutottál el idáig, mivel foglalkozol jelenleg és milyen érdekességeket emelnél ki a munkáddal kapcsolatban?

– 2004-ben az öcsémet kísértem egy állásbörzére, ahol teljesen véletlenül akadtam össze a Knorr Bremse Fékrendszerek Kft.-vel. Ez egy német multinacionális vállalat, teherautók fékrendszereinek gyártásával foglalkoznak és éppen orosz nyelvtudással rendelkező munkatársat kerestek. Édesanyám Fehéroroszországból származik és én is kint születtem; hamarabb tanultam meg oroszul, mint magyarul, a nyelvtudásom pedig nagyon sokat segített a karrierem során.

Az év közepén kezdtem dolgozni náluk műszaki vevőszolgálati mérnök pozícióban, ahol értékesítéstámogatással és a termékéletciklus során felmerülő műszaki támogatási folyamatokkal foglalkoztam. A mély műszaki terület nem az én világom és a munkakörömből fakadóan egyre inkább éreztem az ilyenfajta tudás hiányát, így beiratkoztam egy gépészmérnöki képzésre az akkori Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolára Budapesten.

Egyre inkább érdeklődtem az értékesítés területe iránt is, így amikor a Knorr-Bremse egy közös vállalatot alapított egy orosz teherautógyártóval, rám bízták a hazai sales feladatokkal foglalkozó csapat vezetését. Egy év sem telt el, amikor 2009-ben felkértek a kecskeméti gyár OE (első beépítő) sales csapat vezetésére. A következő években rengeteget utaztam Oroszországba, és mivel jól ismertem a kinti csoport embereit, felkértek az oroszországi sales vállalatunk vezetésére. Belevágtam a kalandba és a következő 4 évet Oroszországban töltöttem családommal, ahol a 15 főből álló értékesítéssel foglalkozó cég vezetőjeként rengeteget tanultam a szakmáról, az emberekről és a kultúráról is. Mindeközben létrehoztuk a helyi cég logisztikai folyamatait, illetve a vidéki gyárunkkal való összeolvadási (merge) projektet is én vezettem.

Együtt építettük fel a vállalat teljes struktúráját, és amikor az oroszországi cég 2014-ben önállósodott, hazaköltöztem Magyarországra. Itthon az egész kelet-európai régióért felelős sales csapat vezetője lettem, ahonnan egy éve központi funkcióba kerültem: a pótalkatrész disztribútorokat magába foglaló trading-csoportokért felelek globálisan.

– Hogyan kerültél kapcsolatba az Alumni programmal? Mit vársz a tagságtól a jövőt tekintve?

– Obermayer Nórával egyetemista korunk óta ismerjük egymást, egy évfolyammal járt felettem, és az Alumni programról is tőle szereztem tudomást. Az egyik csoportfoglalkozásra még előadónak is felkértek, ez az alkalom azonban valamilyen okból elmaradt, amit sajnálok.

Az Alumnit összességében egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom: egyrészt remek lehetőséget biztosít az egyetemi kapcsolataink fenntartására és új, akár szakmai kapcsolatok kialakítására is; másrészt pedig a mai hallgatóknak is mesélhetnénk ezeken az alkalmakon a munkánkról és arról, hogy mire kell számítani az életben.

– Milyen élményekre emlékszel vissza a legszívesebben a Pannonon eltöltött évekkel kapcsolatban?

– A tanulmányaim megkezdésekor a műszaki menedzser szak még nagyon új volt, csak pár évvel azelőtt indult és akkoriban még szervező vegyész szaknak hívták. A képzés alapötlete Gaál Zoltán tanár úr fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy a műszaki és a gazdasági/menedzseri ismeretek kombinálásával egy hiánypótló szak születhet. A műszaki menedzseri képzésen szinte minden területen szereztünk egy olyan alaptudást, amely segítségével átfogó képet kaptunk a vállalat egészének működéséről: a pénzügy, a menedzsment és a kereskedelem világában éppúgy eligazodtunk, mint a gyártás-tervezésben és irányításban. Az egyetemen eltöltött évek alatt olyan ismeretekre tettünk szert, amelyek nagyon jó alapot nyújtottak ahhoz, hogy bármely területen el tudjunk helyezkedni, hiszen nem néztünk teljesen bambán sem egy pénzügyi kimutatás, sem pedig egy műszaki rajz láttán.

Még emlékszem, ahogy az egyik választható tantárgyunk keretei között Bittner tanár úr azt mondta nekünk, hogy ő inkább abban szeretne segíteni, hogy eligazodjunk a való világban, majd prezentációs technikákat kezdett tanítani nekünk. A mai napig úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás és az itt megkapott tudás rengeteg hallgatótársamat indította el azon az úton, amin most is járnak: menedzserként ugyanis nagyon fontos a jó és bátor kiállás, a szép beszéd és érvelési képesség megléte.

Az itt eltöltött öt év meghatározónak bizonyult az életem más területein is: az itt kapott szakmai tudás mellett például az egyetemen kialakult baráti társasággal a mai napig tartjuk a kapcsolatot és sokszor összejárunk beszélgetni. Ehhez hasonló barátságokat azóta sem sikerült kialakítani, hiszen rengeteg élmény köt minket egymáshoz. Obermayer Nórával például úgy 2 évig szinte kollégiumi “szobatársak” voltunk akkori barátja révén, aki később vendégelőadónak is meghívott a Kulturális menedzsment tantárgy óráira, ahol az orosz kultúráról meséltem a diákságnak.

A legfontosabb pedig, amit az egyetemtől kaptam, az egyértelműen a feleségem. Jelenleg Törökbálinton élünk 2 gyermekünkkel, és amikor Veszprém környékén járunk, mindig ellátogatunk az egyetemre és büszkén mutogatjuk nekik, hogy anyu és apu ide jártak iskolába és itt ismerkedtek meg egymással.

Mindig meglepődnek az emberek, amikor megemlítem, hogy egészen a diplomaosztóig egy csepp alkoholt sem ittam – akkoriban a szaktársaim és a barátaim is mind ferde szemmel néztek rám emiatt, egy idő után viszont beletörődtek. A diplomaátadón viszont már sikerült egy megfelelő mennyiséget fogyasztani Gaál Zoltán volt rektorunk és a barátaim társaságában.

– Mit tanácsolnál a mostani hallgatók számára?

– Ilyen kérdések megválaszolásakor úgy érzem, hogy nehéz helyzetben vagyok, hiszen már nagyon régen végeztem az egyetemen és a felsőoktatási rendszer is sokat változott.

Amit biztosan tudok, hogy egy teljesen más világban élünk, mint mondjuk 10 éve, így a munkaadók teljesen más elvárásokat támasztanak a mai fiatalokkal szemben. Minden nagyon gyorsan változik és többek között a digitalizáció és automatizáció nagyban átalakította a munkaerőpiaci követelményeket. A fiatalok ráadásul egy teljesen más gondolkodásmóddal rendelkeznek, mint ami annak idején nekünk volt. 5-10 év múlva már megint csak minden más lesz, így úgy gondolom, hogy a fiataloknak készen kell állniuk arra, hogy folyamatosan fejlődjenek és akár minden nap mást csináljanak.

Nagyon fontosnak tartom a nyelvek ismeretét is. Az egyetemről kikerülve egy diplomával a kézben az angol nyelv ismeretének is olyan természetesnek kellene lennie, mint az oxigénnek. Egy második, minél speciálisabb (pl. orosz, olasz, sőt, akár kínai) nyelv ismeretével pedig hamar komoly komparatív előnyhöz juthatnak a jövő munkavállalói.

A frissdiplomás diákság joggal érezheti azt, hogy a fiatalság és lendületesség az előnyükre válhat, ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy pillanatok alatt bármilyen magasságokba elérhetnek. Mindig azt mondom, hogy a tehetség megvan, a tudás magától, ezért az alázat az, ami a legfontosabb. Persze legyen ambíciója a fiatalnak, legyen bátor és mondja ki a véleményét, szeresse és érdekelje, amit csinál, de mindenhez álljon megfelelő mértékű alázattal és szerénységgel – a többi úgyis jön magától.

Végezetül a diplomaosztó napján Gaál Zoltán hozzánk intézett szavait szabadon idézném: „jegyezzétek meg az arcokat, tartsátok a kapcsolatot és segítsétek egymást a jövőben; és mindannyiótoknak azt kívánom, hogy egy étterembe belépve csak az étlap bal oldalát kelljen néznetek és a jobb oldalát sosem”.

– Miért ajánlod a Pannon Egyetemet másoknak?

– Több mint húsz év távlatában kötnek emlékek az intézményhez, azóta pedig nagyon sok dolog változott. Akkoriban még csak két-háromezren tanultunk a Pannonon, ma pedig jóval több hallgató választja az egyetemet.

A tanárokkal akkoriban nagyon jól ismertük egymást, valóban szoros kapcsolatokat tudtunk kialakítani velük és a kisvárosi lét is adott egy bizonyos, nagyon jó hangulatot a mindennapjainkhoz. Szerettük Veszprémet, a szórakozóhelyeket, a kocsmákat és sokat jártunk a Balaton partján lévő, ma is működő Nereus kollégiumban élő barátainkhoz is az órák után fürdőzni és napozni a parton.

A tanulást, az épületeket és végső soron az egyetemet is a tanárok, a diákok, azaz az emberek tették vonzóvá, az itt eltöltött éveket pedig felejthetetlenné számomra.

Az interjút készítette: Gyulai Edina

Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>

Alumni interjúsorozatunk következő alanya Halik Péter, aki 2007-ben vette át műszaki menedzser diplomáját nálunk. Azóta sok mindent kipróbált, dolgozott már pályázati tanácsadó cégnél, de volt már gyártástámogató mérnök is, most pedig egy műszaki csoport vezetőjeként tapasztalja meg azt nap mint nap, hogy mit is jelent pontosan a szakmában elhelyezkedni. Az interjúban pedig számos hasznos tanáccsal szolgál azoknak, akik szintén ezt a pályát választották maguknak.

– Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mivel foglalkozol jelenleg és hogyan jutottál el idáig?

– Hajdúszoboszlóról kerültem ide, Veszprémbe. Az egyetemet 2000-ben kezdtem műszaki menedzser szakon, majd kisebb vargabetűk után 2007-ben vettem át a diplomám. Az itt eltöltött hét egyetemi évem alatt nagyon megtetszett a város és eldöntöttem, hogy itt fogok maradni.

2008-ban kezdtem el dolgozni. Az első években egy pályázati tanácsadó cégnél próbáltam meg bevetni magam, de két év után körvonalazódott bennem, hogy nem ez az, amit csinálni szeretnék a jövőben. Ezután Székesfehérváron a Videotonnál helyezkedtem el gyártástámogató mérnökként és 3 évet le is húztam itt. Akkor kezdtem el felismerni, hogy van potenciál ezen a területen. Én még Kovács Zoltán tanár úr égisze alatt végeztem termelés szakirányon, de akkor még nem tudtam, hogy a valóságban mit is jelent ez pontosan. A Videotonnál eltöltött évek alatt azonban rájöttem, hogy itt aztán tényleg tudom kamatoztatni a műszaki menedzser tudásom, hiszen ez egy olyan kreatív munkakör volt, ahol sok mindenkivel kellett együtt dolgoznom, nem csak a gép előtt ülve kellett lehúznom a napi 8 órás munkaidőt.

Három év után elkerültem a Balluff-hoz és jelenleg is itt dolgozom, már több, mint öt éve. Itt is gyártástámogató mérnökként kezdtem, így volt lehetőségem látni a két cég közötti különbségeket. Megtanultam azt is, hogy nem megoldás egyik cégtől a másikhoz menekülni, hiszen problémák mindenhol vannak, az ilyen helyzetekbe néha igenis bele kell állni.

Két évvel ezelőtt csoportvezető lettem, hét emberből választottak ki engem erre a feladatra. A jelenlegi munkámnak kevesebb a műszaki tartalma, de több vezetői skill-re van szükségem ahhoz, hogy vezetőként boldogulni tudjak. Egy évvel ezelőtt pedig olyan személyi változások történtek a cégnél, aminek következtében a felsővezetők lecserélődtek és olyanok kerültek a helyükre, akikre felnézhetek és akiktől sokat tanulhatok. Azóta én is egyre lelkesebb vagyok és próbálok vezetőként is jobban érvényesülni.

Az elmúlt években körvonalazódott bennem igazán, hogy mit jelent a szakmában elhelyezkedni, hiszen csoportvezetőként embereket vezetek, de mivel mérnök csoportom van, műszakilag is képben kell lennem. A tanulmányaim közben még nem tudtam mire lesz jó az a sok dolog, amit tanítottak, de most azt mondhatom, hogy azt dolgozom, amit tanultam. Lelkesen jövök be minden nap, hiszen van lehetőségem arra, hogy hónapról hónapra egyre többet fejlődjek.

– Hallottam már, hogy a műszaki menedzser szaknak a fő hiányossága az, hogy a hallgatók sok mindenből kapnak egy kicsit, de egyik területen sem mélyednek el igazán. Ezek szerint te ezt egyáltalán nem így gondolod.

– Vannak olyan területek, ahol általános rálátás kell, míg ha elmélyülsz egy szaktudásban, akkor csak azt tudod csinálni. Egy egyszerű példával élve ilyen a cipőfelsőrész készítő szakmája. Mi műszaki menedzser hallgatóként jobban belekóstoltunk a logisztika, a minőségbiztosítás és a termeléstervezés világába, de tanultunk többek között egy kicsi könyvelést, makroökonómiát, szerveskémiát és gépáramlástant is. Én azt mondom, hogy az szerezzen több ismeretet egy-egy szakterületről, aki azzal is szeretne foglalkozni a jövőben.

Az ilyen emberek mellett azonban kellenek olyanok is, akik általános tudással rendelkeznek. Ma inkább kompetencia alapú oktatás van, a menedzser szakok pedig pont erre jók. Itt vezetőket képeznek, de persze tudni kell azt is, hogy nem lehet egyből annak lenni. Menedzserként meg kell értenünk mindenkit, tudnunk kell, hogy miről beszélnek a beosztottaink, de persze az ő munkájukat nem nekünk kell elvégeznünk. Az, hogy a hallgatók mindenből egy kicsit tanulnak pont erre jó. Én is azokat a diákokat keresem, akik műszaki vénájúak, de egyben talpraesettek is és tudnak csapatban gondolkodni és dolgozni.

– Mit gondolsz a mai hallgatókról? Szeretsz velük dolgozni?

– A mai fiatalokhoz képest én már nagyon öreg vagyok, de tudom, hogy nem lehet azt elvárni, hogy valaki az iskolapadból kilépve mindenhez értsen. A legtöbb tudást az első hónapokban lehet felszedni az új munkahelyen. Azt viszont hiányolom a felsőoktatásból, hogy a hallgatókat több életszagú szituációba tegyék, akár a cégekkel együttműködve oktassák őket. Mi a Balluff-nál igyekszünk ebben a szemléletben tevékenykedni, szeretünk a hallgatókkal foglalkozni.

Sajnos az iskolapadban ülve nehéz elképzelni, hogy milyen szakmák vannak és hogy egy-egy munkakörben milyen feladatokat kell ellátni pontosan. Sok esetben hiányzik az életre való felkészítés. Szerintem érdemes mihamarabb belökni a hallgatókat a céges világba, de sajnos ez leginkább csak akkor szokott megvalósulni, amikor egy szakmai tapasztalattal rendelkező ül vissza az iskolapadba. Ha valaki már dolgozik a tanulmányai mellett, akkor könnyebb elképzelnie, hogy az egyetemen tanultak hogyan is jelennek meg a való életben.

– Szerinted mi az, amit a műszaki menedzser szakos hallgatóknak érdemes magukban fejleszteniük ahhoz, hogy később sikeresek legyenek a munkaerőpiacon?

– Úgy látom, hogy a soft skill-ek nagyon hiányoznak, ez pedig a műszaki menedzsereknél kifejezett elvárás. Naponta 20-30 emberrel is beszélni kell, nekik általában eltérőek a céljaik, így kezelni kell az esetleges konfliktusokat is. Tudni kell érteni a többi emberhez és fontos az is, hogy jók legyenek a csapatmunkában még akkor is, ha nem ők a főnökök.

Szerencsére mostanában azt tapasztaltam, hogy az egyetem is egyre nagyobb hangsúlyt fektet az ilyen jellegű ismeretek átadására és annak is nagyon örülök, hogy vannak üzleti szimulációk és csoportmunkák, de én talán még jobban belökném a hallgatókat a mélyvízbe.

– Melyek voltak azok a fontos pillanatok, döntéshelyzetek a karriered során, amelyekből sokat tanultál, és amelyek segítettek eljutni oda, ahol most vagy?

– Tanulni sok mindenből lehet. Amikor elkezdtem a Balluff-nál dolgozni, az emberek nagy része már 20 éve itt volt és hozzászokott a “jó ez így” hozzáálláshoz. Én pedig sokszor feltettem a kérdéseimet, hiszen miért is ne tanulhatnánk bizonyos helyzetekből vagy hibákból? Merni kell kibontakozni, tanulni, építő jelleggel és jobbító szándékkal ötletelni. Az évek alatt azt is megfigyeltem, hogy aki menni akar és csinálja a dolgát, azt általában engedik és támogatják. Proaktív hozzáállás nélkül az ember könnyen belesüppedhet a középszerűségbe. Ha megnézed a sikeres embereket, mindegyükben közös az, hogy nem elégedtek meg azzal, amijük volt.

Vezetőként kaptam már olyan beosztottakat, akik eddig nem olyan helyen dolgoztak, ahol meghallgatták az ötleteiket. Mikor látták rajtam, hogy én támogatom őket ebben és szeretem a proaktív hozzáállást, igencsak meglepődtek, de gyorsan hozzászoktak ahhoz, hogy bátran elmondhatják, amit szeretnének.

Egyszer már kerültem olyan helyzetbe, hogy fel kellett mondanom. Mostani szemmel nézve azt mondom, hogy tapasztalatlanul könnyű a rendszert hibáztatni. Könnyebb otthagyni a munkahelyet, mintsem tovább csinálni és megismerni vagy megérteni a dolgokat. Ma már úgy gondolom, hogy az akkori döntésem inkább megfutamodás volt, mintsem racionális cselekedet.

– Ha jól tudom, te lelkes tagja vagy a GTK Alumni programjának. Mit gondolsz erről a kezdeményezésről és mit vársz tőle a jövőben?

– Ez alapvetően egy nagyon jó kezdeményezés, de még többet is ki lehetne hozni belőle. Én azt vettem észre, hogy mind a cégek, mind pedig az egyetem oldaláról mutatkozik igény a szorosabb partnerkapcsolatokra, hiszen sok esetben közösek a céljaink és a motivációnk. Ha például nálunk a cégnél gyakornokot keres a HR-es, jó lenne az egyetemekkel könnyebben kapcsolatba lépni, hiszen ők is szeretnék a hallgatóikat támogatni abban, hogy el tudjanak helyezkedni. Talán az Alumni lehetőséget adhat a két fél összeköttetésére és a jobb kommunikációra.

Szerintem az is nagyon érdekes, amikor más cégeknél dolgozó emberek elmesélik az életútjukat, vagy különböző tematikák mentén beszélünk a szakmai dolgokról. Ezekből a találkozásokból sok mindent ki lehet venni. Fontos, hogy kapjunk inputot egymástól és a külvilágtól.

Arról már nem is beszélve, hogy az Alumniból közvetve még a hallgatók is profitálhatnának. A szakmai beszélgetések jó lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy az oktatók és az öregdiákok egymásra találjanak, aminek hatására még több vendégelőadó mesélhetne arról, hogy mit is jelent egy adott munkakör a valóságban. Én például szívesen beszélnék arról műszaki menedzser szakos hallgatóknak, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, így ők is jobban tudnák, hogy mi vár rájuk, ha a szakmában helyezkednek el.

– Mivel foglalkozol szívesen a szabadidődben? Mi az, ami kikapcsol?

– Van két kislányom, ők mindig ki tudnak kapcsolni. Amint kilépek a gyárkapun igyekszem kilépni a munkából és mással foglalkozni. Azt vallom, hogy a sport és a testmozgás szükséges a szellemi felfrissüléshez. Átalában egyéni sportokat űzök, szeretek biciklizni és úszni. A gondolataimat ilyenkor könnyebben feldolgozom, és még ha nem is tudok minden problémát megoldani, húsz kör után már másképp látom a dolgokat.

Az interjút készítette: Kántor Szilvia

Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>