A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2018. március 6-án negyedik alkalommal rendezi meg a Középiskolai Igazgatók és Tanárok Szakmai Napját, amely idén két fő téma köré épül.
1. Tanuljunk meg tanulni! – problémamegoldás, kritikai gondolkodás és saját tanulási út menedzselésének beépítése a tanulási folyamatba
A Gazdaságtudományi Karon rendkívül nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy hallgatóinkat olyan készségekkel ruházzuk fel, amelyek segítségével jól megállják a helyüket a munkaerőpiacon, jó munkaerővé válnak, és nem okoz gondot számukra a munkahelyükön kijelölt, sokszor újszerű feladatok hatékony elvégzése. Az ezen a területen szerzett tapasztalatainkat örömmel osztjuk meg a középiskolai igazgatókkal, tanárokkal, hogy a középiskolai oktatásban is felhasználva azokat, hozzájáruljanak ahhoz, hogy a diákok sikerrel vegyék az akadályokat az egyetemen vagy a munkaerőpiacon a középiskola elvégzését követően.
2. Mentorálás az egyetemen, illetve az Arany János Tehetséggondozó Program egyetemi szintű folytatása, együttműködési lehetőségek
A Gazdaságtudományi Karon az országban egyedülálló mentorálási programot – Pentor Programot – működtetünk, amellyel célunk, hogy hallgatóink szakmai és személyi fejlődését támogassuk. Különösen megnyugtató az egyetemre frissen bekerülők részére, ha kortárs és oktató mentorok segítik beilleszkedésüket. A Szakmai Napon megismerhetik a mentor rendszer kiépítése során szerzett több éves tapasztalatainkat, amelyeket a középiskolában is hatékonyan alkalmazhatnak, amennyiben mentor rendszer kialakítását tervezik.
A szakmai nap helyszíne: Pannon Egyetem, „B” épület, 2. emelet Konferenciaközpont (8200 Veszprém, Egyetem u.10.)
A Szakmai Napon szeretettel várunk középiskolai igazgatókat és tanárokat egyaránt. A részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezés 2018. március 1-ig a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.