Az egyetemi oktatás terén kifejtett kiemelkedő oktatási teljesítményéért Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át Dr. Dimény Erzsébet egyetemi docens, szakvezető és dr. Czeglédi József egyetemi docens.
Dr. Dimény Erzsébet több mint 38 éve a Pannon Egyetem elkötelezett oktatója. Jelentős szerepet vállal a tehetséggondozásban is. Tudományos munkásságának kiemelkedő része, hogy a Pannon Egyetem Doktori iskolájában aktív szerepet vállal. Tanítványai közül az elmúlt években 4 fő védte meg sikeresen PhD fokozatát, illetve jelenleg 6 fő PhD hallgató munkáját segíti. Részt vett több szak alapításában és indításában. A magyar felsőoktatás jelentős reformon ment keresztül a bolognai folyamat kapcsán. Ennek eredményeként az egyetemen a Számvitel és Controlling területén mind a bachelor, mind pedig a mester képzés tantárgyi programjainak kidolgozása az Ő nevéhez fűződik. Munka- és szakmaszeretete, a hallgatók iránti elkötelezettsége példaértékű mind a hallgatók, mind oktató kollégái előtt.
Dr. Czeglédi József a Pannon Egyetem Turizmus Tanszékének egyik alapító tagja, a hazai turizmus fejlődésének támogatója és úttörője. A tanszéken végzett áldozatos munkájával számos hallgató szakmai fejlődését segítette elő. Aktív évei alatt kollégái és a hallgatók számára mindig nyitott volt, szakmai és személyes tanácsokkal segítette munkájukat. A Fegyelmi Bizottság elnökeként emberségessége és jóindulata irányította munkáját. A turizmusban eltöltött hosszú évek tapasztalatainak átadása szívügye a mai napig, számos szakmai és közéleti szervezet tagjaként aktívan tevékenykedik.
Gratulálunk a kitüntetéseikhez!