Ökoturizmussal az erdők védelmében?

Kinek mi jut eszébe a Börzsönyről? Van, akinek a vadregényes erdők, van, akinek a meredek hegyoldalak, a Nagy-Hideg hegyi sípálya, a turistaházak, van, akinek a félnapos gyaloglás után megérdemelt kilátás a Csóványosról, vagy aki éppen topográfia zárthelyit írt, annak az, hogy hova kellene berajzolni Magyarország vaktérképén, és hogy vulkáni hegység. Persze van, akinek semmi nem jut eszébe róla. A Börzsönyt sok elvetemült túrázó azért kedveli, mert ez a legvadabb terület az országban, ha lehet így fogalmazni. Mivel meredekek és hosszúak a lejtői (emelkedői), kőfolyások és köves gerincek tarkítják, extrém a domborzata, ember nem nagyon telepedett meg a hegység belsejében. És mivel ez az egyetlen olyan hegységünk, amelyben nincs település és mindig is nehezen járható volt, ennek megfelelően ez őrizhette meg legjobban a természetes képét.

Az Börzsöny egyik fontos erőforrásai az erdők, az ebből származó gazdasági haszon miatt ha letelepedésre nem is, de fakitermelés céljából régóta használják a területét. Aki már túrázott tavasz elején, ősz végén vagy télen, az gyakran találkozhatott az erdők hihetetlen csendjét megzavaró berregéssel, hol a motorfűrész, hol a fát szállító trélerek miatt. Aki már túrázott mondjuk Márianosztráról fel a Magosfa felé, az dagonyázhatott a fát szállító teherautók által gyalogosan járhatatlanná tett utakon, és a sártól húszkilósra dagadt bakancsát emelgetve szidta a fakitermelőket, adott esetben ugrált is félre a kamionok elől. Tiszta kisvakond a városban érzés.

A fentiek nem azt jelentik, hogy csatlakozzunk „az erdő arra való, hogy sétáljunk benne, és nehogy kivágjunk egy fát is” demagóg mozgalomhoz, hanem azt, hogy a Börzsöny vadregényes és érintetlen imázsa egyszerűen hiteltelenné válik ezek miatt a nagy járművek miatt. Tudom én nagyon jól, hogy szükség van a kitermelt fára, mert szeretjük, ha tető van a fejünk felett, szeretünk papírra írni, szeretjük a szép fabútorokat és a fából készült használati tárgyakat, a parkettát. Sőt, a közeli, fával működő villamos energiát termelő erőműből származó árammal megy az a lámpa, amely most a laptopot megvilágítja, és a konnektorba dugom a töltőt, ha lemerül az akksi. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy van határa a fakitermelésnek, valahogy nem érzem a hangzatos „természetközeli” gazdálkodást a területen. Nagyüzemben irtanak le egy-egy erdőrészt, és nem csak szépen fokozatosan, kisebb járművekkel, kisebb tételekkel, ritkább időközökben. Hiába érvelnek azzal a helyi erdészetek, hogy jóval kevesebb fát termelnek most, mint régebben, a helyiek szerint azért termelnek kevesebbet, mert fogy a fa, az erdők eltűnnek. Ezt nem tudom megmondani, kinek van igaza.

Ezt a helyzetet elégelték meg most a Börzsöny környékén lakók, és összefogva megalakítottak egy olyan szövetséget, amely a Börzsöny ökoturisztikai mintaterületté való nyilvánítását tűzte ki célul. Olyan területté, ahol megvalósul – többek között – a természetközeli erdőgazdálkodás, ahol valóban „öko” helyen érezhetik magukat a turisták. Legyen a Börzsöny – vagy legalább egy része – az ökoturizmusé, a tiszta és érintetlen természetre vágyóké. Vagyis az ökoturizmust használnák fel eszközként a Börzsöny erdeinek úgymond megmentésére. Ha ugyanis ökoturisztikai mintaterületté nyilvánítanák a területet, akkor az ökoturizmus alapelveinek megfelelően kíméletes gazdálkodás folyhatna csak. Ennek ugyan még nincsenek meg a jogi alapjai, de az ökoturisztikai mintaterületté nyilvánítással feltehetően erősödne a védelmi vonal, a gazdasági meg gyengülne. A terület kezelését átvehetnék a nemzeti parkok (jelen esetben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és ők felügyelnék az erdőgazdálkodást is. Csakhogy itt felmerül egy újabb kérdés: van-e a nemzetipark-igazgatóságoknak apparátusuk, forrásuk és affinitásuk arra, hogy az erdőket kezeljék? Jelenleg nincs. Ehhez tehát anyagi és humán erőforrásra van szükségük (amit nem hiszek, hogy államilag bővítenék), vagy pedig kiadják kezelésre az erdőket az illetékes erdőgazdaságoknak. És akkor maradtunk ott, ahol voltunk. Van egy felügyelő szervezet (nemzetipark-igazgatóság) és van egy termelést végző szervezet, amelyet nagyon nehéz kontrollálni.

Két hete csütörtökön rendeztek egy fórumot Nagybörzsönyben, ahol a térség civil szervezetei és az ügyet támogatók gyűltek össze, odalátogatott a turizmusért felelős szakállamtitkár-helyettes is. Az ő látogatását jó jelnek vették a rendezők, hiszen az ott elhangzottak alapján ha megtörténik az intézkedés kezdeményezése, akkor akár nyert ügyük is lehet. Valamikor. Addig dagonyázzunk fel Nagybörzsönyből a kék jelzésen a Nagy-Hideg hegyre, visszafelé meg inkább a sárgán, mert az fent megy a hegygerincen, ahová nem mennek be a fát szállító trélerekkel.

A végén legyen a poén: épp megírtam ezt a posztot, amikor kezembe került a National Geographic legújabb száma, annak is valahol az elején ott egy hirdetés (ld. szkennelve), amely arról szól, hogy az Ipoly Erdő Zrt., vagyis pont az a cég, aki a Börzsöny erdeiben fát termel, komplex ökoturisztikai fejlesztésre nyert forrást az ÚMFT keretében. Az egészben az a szép, hogy az Ipoly Erdő valóban nagyszerű ökoturisztikai bemutatóhelyekkel bír már most is, például ők nyerték a Gyadai tanösvénnyel „Az év ökoturisztikai bemutatóhelye 2010” díjat tanösvény kategóriában, teljesen jogosan, megelőzve minden nemzeti parki tanösvényt is. Kiváló környezeti nevelési, természetvédelmi, erdészeti oktatói és élményelemekkel rendelkezik a tanösvény. A készülő Katalinpusztai bemutatóhelyet is nagyon gondosan tervezték meg, nem csak a természetvédelmi alapelvek érvényesülnek, hanem figyelembe veszik azt is, hogy a látogatók élményre vágynak, interpretációból és látogatóbarátságból megelőzve sok hazai nemzetipark-igazgatósági fejlesztést. A profitjuk egy részét tehát a közönségkapcsolatok ápolására és környezeti nevelésre fordítják. Most erre mit mondjunk, hol az igazság?

Ja, és a Börzsönyben van hiúz. De ez már egy másik történet, egy sokkal szebb :).