A beszélgetés témája a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar által vezetett LELLE2 “Tanuljunk meg tanulni! – Középiskolások tanulási készségeinek fejlesztése” című nemzetközi Európai Uniós projekt, ami egy már korábbi sikeres projekt folytatásaként született.

Vámosi Réka projektmenedzser beszélgető partnerei Dr. Kővári Edit egyetemi docens, az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyetemi koordinátora és Kigyós Tamás mesteroktató, pszichológus, oktatási szakértő.

A LELLE2 projekt a középiskolai hallgatók tanulási készségeinek fejlesztésére irányul. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen felsőfokú tanulmányai során vagy munkába állásakor, a tárgyi tudáson kívül szüksége van olyan “finom készségekre” és jellemvonásokra is, amiket oktatási intézményekben ma még nem tanítanak, így azokat a diákoknak maguknak kell elsajátítaniuk. A projekt elsődleges célja, hogy a középfokú oktatási intézményekből kikerülő fiatalok rendelkezzenek ezekkel a készségekkel és képességekkel még azelőtt, hogy a felsőoktatási intézményekbe felvételt nyernek, vagy a munkaerőpiacon elhelyezkednek.



A projekt az Európatanács támogatásával valósul meg. Ez a publikáció kizárólag a szerzője véleményét tükrözi, a Tanács a 2018-1-HU01-KA201-047839 számú projekt információinak felhasználásáért semmiféle felelősséggel nem tartozik.