2013. november 12-én Jeffrey Aiken professzor úr tartott vendégelőadást a Gazdaságtudományi Karon. Az alábbiakban az 1. évfolyamos Turizmus-vendéglátás alapképzési szakos hallgatók beszámolója olvasható a programról.
„2013. november 12-én Jeffrey Aiken vendégprofesszor látogatott el hozzánk az Egyesült Államokból, és tartott a gazdasági jog óra keretében előadást.
Hazájában üzleti joggal, mediációval foglalkozik egyetemi oktatói tevékenysége mellett. Wisconsin állam legjobb jogászai között tartják számon, 40 év tapasztalattal és több száz millió dolláros ügyekkel a háta mögött méltán kiérdemelte ezt a címet.
Az előadásának fő témája a tárgyalás volt, melynek során sok érdekes, a gyakorlatban is hasznosítható tárgyalástaktikai és technikai tippet adott, hogy minél sikeresebben alkalmazhassuk a tanultakat az élet minden területén.
Professzor Úr közvetlen stílusa és prezentációja mindannyiunkat magával ragadott. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy ilyen nagy formátumú személyiség osztotta meg velünk tapasztalatait. Jövőre is szeretettel várjuk Professzor Urat!”