Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan el fog telni… Mintha csak egy pillanatra becsuktam volna a szemem, és mikor kinyitom, már február van, épp elbúcsúzok a többiektől. Mindent elölről kezdeni, talán ettől féltem mikor még a jelentkezésem csak tervben volt. Új barátságok, új kihívások, új életritmus. Újra bebizonyítani, hogy jó vagyok, képes vagyok egy új környezetben talpra állni. A megszokott környezetből kilépve tapasztalja leginkább az ember, hogy melyek azok, amikre képes, és amikre nem. Egy félév alatt nyelvileg és szakmailag nagyon sokat tanultam, de ami a legfontosabb, emberileg nagyon sokat fejlődtem. Beilleszkedni egy idegen kultúrába, együtt élni olyan emberekkel, akik mindegyike más szokásokkal bír, eközben képviselni a saját kultúrádat is. Úgy vélem el kellett hagyjam az országomat ahhoz, hogy megtudjam, milyen értékkel is rendelkezik a saját kultúrám. Az anyanyelvem sokszínűsége az amit, sokkal jobban értékelek mióta egy idegen nyelven kell mindazt elmondanom, amit a fejemben már a saját nyelvemen megfogalmaztam.
Ausztria gyönyörű ország. Mikor Magyarországon vagyok, akkor mindig hiányzik valami, de szavakkal nem lehet megfogalmazni, hogy pontosan mi. Úgy érzem, hogy az osztrák kultúra egy részét már magamban hordozom, viszont sose leszek maga az osztrák kultúra része. Miért? Tudom nincs messze a magyar határ Bad Gleichenberg-től, de bármikor átlépem a határt, meglátom a magyar zászlót, vagy hallom a Himnuszt, könnyes lesz a szemem. Megtanultam értékelni a hazám, ahonnan származom. Elfogadtam olyannak, amilyen.
Úgy gondolom, hogy minden embernek szüksége lenne egyszer egy kicsit „elhagyni” az országát, egyrészt, hogy rájöjjön, milyen értékeket nyújt számára a szülőhaza, másrészt, hogy észrevegye, ki is ő valójában. A megszokott környezetben nem vesszük észre a különleges tulajdonságokat, melyekkel minden nap élünk, viszont egy új környezetben nem a többiek a mások, hanem mi képviselünk egy idegen kultúrát…
