2010. április 13. és május 13. között újabb érdekes kiállítással találkozhattok a GTK folyosóján.
Röviden a két művészről:
Döme Péter:
Érettségi után nyomdai retusőr és fotós végzettséget szerezett,majd idegenforgalmi tanulmányokat folytatott. A művészet több vállfaja is érdekli: a festés mellett zenekészítéssel, dj-zéssel és zenekari menedzsmenttel is foglalkozik. A festést – csak úgy, mint a többi művészeti tevékenységét – autodidakta módon sajátította el.
A festés már gyerekkora óta foglalkoztatja. Saját vászon alkotásai mellett design festéseket is készít minden fajta anyagra, legyen az fa tábla vagy fal. Jelenleg Veszprémben él és alkot.
Dencs Zsanett:
1999-ben nyert felvételt a szombathelyi Berzsenyi Dánel Főiskola rajztanári szakára, ahol 2003-ban szerzett diplomát. A főiskola után Budapestre költözött, ahol leginkább belső dekorációval foglalkozott. 2004-ben a DNS Természetközpontú Egyesület tagja lett, és azóta is aktívan segíti az egyesület munkáját. 2006-tól részt vett a Méhkasaula Egyesület munkájában, leginkább a Méhkas Dia Project tevékenységében, 2007-től a tagja is egyben. 2008-tól a balatonfüredi Képtár Galériában dolgozott. Jelenleg a Kiskunsági Nemzeti Park közelében él egy tanyán, a művészet mellett elsősorban a gazdálkodást tanul. Tanára: Pásztor János festőművész, 1997-1999 között, akivel azóta is baráti viszonyt ápol.
Várunk mindenkit sok szeretettel!