2015 őszétől a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán elindul az országban egyedülálló mentorálási program, a PENTOR (Pannon Egyetem mentorálási) Program, amely célul tűzi ki, hogy a hallgatók szakmai és személyi fejlődését támogassa.
A program elsőként a Menedzsment Intézet szervezésében az Emberi erőforrások és a Műszaki menedzser alapképzési szakokon indul el 2015 szeptemberében, sikeres működése esetén pedig a többi veszprémi és a Kar nagykanizsai szakjain is bevezetésre kerül. Hosszú távú célként a középiskolások programba történő bevonása fogalmazódik meg, segítségnyújtás a pályaválasztásban, a megfelelő szakok kiválasztásában és az egyetemi évekre történő gördülékeny felkészülésben.
A fent említett két szakon minden hallgatónak a tanulmányai megkezdésétől fogva lesz egy Pentora – egy mentor feladatokat ellátó oktató –, aki végigkíséri a hallgató tanulmányi előrehaladását, és segít személyes fejlődésében az egyetemen eltöltött évek során. A Pentor és Pentorált (hallgató) közötti szoros együttműködés segíthet a kezdeti akadályok leküzdésében, a középiskola után az egyetemi kultúrába történő beilleszkedésben, valamint ösztönzi és támogatja az egyéni tanulmányi és karrier célok megvalósítását.
A Pentor Program egy három pilléren nyugvó rendszer, amelynek első és legfontosabb alappillére az oktatók és hallgatók közötti mentor – mentorált kapcsolat kialakítása és eredményes működtetése. A második pillér a hallgató – hallgatótárs mentorálás, amikor egy tapasztaltabb felsőbb évfolyamos egyetemista patronál, segít hallgatótársának. A pillér harmadik elemeként a már végzett, munkahellyel rendelkező volt hallgató (alumni) vesz pártfogásába egy egyetemistát. A rendszer elemei eddig is léteztek valamilyen formában a Gazdaságtudományi Karon, azonban a Pentor Program szervezetten összefogja és koordinálja ezeket a feladatokat.
Minden Pentor szakmailag magas tudású, a mentorképzésen elsajátított speciális kompetenciákat és módszereket alkalmazó oktató, akinek tevékenysége az alábbi pilléreken nyugszik:
A Pentor Program abban egyedülálló, hogy három pillérre épülve, valamint a későbbiekben a középiskolásokat bevonva, egységet alkotva egy rendszeren belül jelenik meg az oktató, hallgató és alumni mentor.
A program kidolgozója a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán Kővári Edit, a Menedzsment Intézet munkatársa.
A „Tehetség Hírlevél” célja, hogy a hallgatókat és az oktatókat rendszeresen tájékoztassa a lehetséges pályázati, kutatási lehetőségekről. A hírlevél legfontosabb célja, hogy összehozza a tapasztalt kutatóinkat, a vállalati szakembereket és az érdeklődő hallgatókat.
A hírlevélben „Tudás Műhelyek” rovatunkban rendszeresen bemutatunk egy-egy, a Gazdaságtudományi Karon tevékenykedő kutatóműhelyt, kutatócsoportot. Beszámolunk rendezvényeinkről, hírt adunk aktuális kurzusainkról, melyre minden érdeklődő hallgatót szeretettel várunk.
„Pályázati figyelő” rovatunkban bemutatjuk azokat az aktuális pályázati lehetőségeket, melyekre hallgatóink, illetve hallgatók bevonásával oktatóink pályázhatnak.
„Tehetség kerestetik” rovatunkban egy-egy olyan kutatási, illetve vállalati témát mutatunk be, amelyre hallgatók jelentkezését várjuk.
Reméljük, hogy a hírlevél minden olvasó számára sok-sok hasznos információt tartalmaz.
A hírlevél első száma itt tölthető le.>>>
A Tehetség Hírlevelek a kari honlap www.gtk.uni-pannon.hu/tehetseghirlevel oldalán érhetőek el.
A Gazdaságtudományi Kar Kollarik Amália-díjat alapított azon hallgatói számára, akik a tanulmányi kötelezettségeken túlmutató kimagasló tudományos tevékenységükkel hozzájárulnak a Kar jó hírének növeléséhez, illetve kiemelkedő tevékenységük segíti a Karon folyó oktató és tudományos munkát.
A 2014/2015-es tanév eredményei alapján a Gazdaságtudományi Kar Kari Tanácsa a díjat Szenteleki Cintia vezetés és szervezés mesterképzési szakon végzett hallgatónak, és Strack Flórián turizmus -menedzsment mesterképzési szakos hallgatónak ítélte oda.
A kitüntetéseket Dr. Kovács Zoltán, a Gazdaságtudományi Kar megbízott dékánja adta át a Kar tanévnyitó ünnepségén.
Szenteleki Cintia végzős vezetés-szervezés mesterszakos hallgató 2010-ben kezdte tanulmányait a Pannon Egyetemen, az alapszakot Nemzetközi gazdálkodás szakon végezte. A Harsányi János Szakkollégium alapító hallgatói közé tartozik. Három alkalommal rendezte meg a Harsányi János Gazdasági és Menedzsment Szakmai Konferenciát, ahol a Kar hallgatói bemutathatták tudományos eredményeiket. Hallgatói évei alatt mindig előtérbe helyezte hallgatótársai érdekeit, önzetlenül segítette őket. Megtett minden tőle telhetőt, hogy támogassa társait, mind szakmai, mind baráti értelemben.
Strack Flórián Turizmus-vendéglátás alapszakon végzett 2015 januárjában, jelenleg az angol nyelvű Turizmus-menedzsment mesterszak nappali tagozatos hallgatója. Flórián évek óta az Egyetemünk című lap újságírója, valamint az egyetemi néptánckör oszlopos tagja. Jó tanulmányi eredményei mellett kiváló kutatási eredményekkel is rendelkezik. A 2014. évi ITDK-n első helyezést szerzett, 2015 áprilisában pályaművével II. díjat nyert az OTDK-n. Jelenleg is részt vesz a szállodák CSR tevékenységére irányuló kutatásban, valamint a Zalaegerszeg külső és belső imázsát célzó kutatásban.
Cintiának és Flóriánnak szívből gratulálunk, s további sok sikert kívánunk!
Fotók: Domján Attila
A hazai menedzserképzés elősegítése, illetve a menedzsment ismeretek elsajátítása céljából, magánkezdeményezés alapján, 1991-ben életre hívott, közhasznú Manager Képzés Alapítvány a gazdasági, a műszaki és a természettudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók menedzsment ismereteinek bővítését, tudományos szintű feldolgozását hivatott elősegíteni.
Az Alapítvány Kuratóriuma a 2015. évben ismét pályázatot hirdetett a „Harsányi István-díj” (kutatási ösztöndíj) elnyerésére, mellyel a menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú munkákat kívánta elismerni.
A Kuratórium tagjainak döntése alapján a Gazdaságtudományi Kar alábbi hallgatóink részesültek Harsányi István-díjban:
A hallgatóknak gratulálunk, további sok sikert kívánunk.
A Gazdaságtudományi Karon hangsúlyos szerepet tölt be a tehetséggondozás, a tehetségmenedzsment. A TUDÁS AKADÉMIA keretében a hallgatók megismerhetik, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre abban az esetben, ha fejleszteni szeretnék önmagukat.
Miért jó, ha bekapcsolódnak a Kar tehetségmenedzsment programjába? Azért, mert egyetemi éveik alatt tapasztalatokat gyűjtenek; bővítik a gyakorlati, szakmai ismereteiket; cégekkel, vállalati szakemberekkel kerülnek kapcsolatba. Mindez a későbbiekben megkönnyíti elhelyezkedésüket, s növeli versenyelőnyüket a munkaerőpiacon.
A TUDÁS AKADÉMIA bemutatására 2015. szeptember 9-én kerül sor 18.00-20.00 óra között az A épület A/2-es előadótermében.
Tervezett program:
18.00-18.10 Tudás? Akadémia? Tudás Akadémia! Tehetséggondozás a Pannon Egyetemen – Előadó: Dr. Kosztyán Zsolt Tibor
18.10-18.25 PENtor program a Pannon Egyetemen – Előadó: Kővári Edit
18.25-18.40 Alkalmazás + Menedzsment – Előadó: Baumann Attila (ITSH)
18.40-18.55 Esettanulmány verseny, esettanulmány klub – Előadó: Hargitai Dávid Máté
18.55-19.05 Csak Harsányan! – Harsányi János Szakkollégium bemutatkozása – Előadó: Matus Dániel, Dr. Kosztyán Zsolt Tibor
19.05-19.15 TDK – Előadó: Dr. Kosztyán Zsolt Tibor
19.15-20.00 Intézeti kutatások
19.15-19.30 Gazdálkodási Intézet
19.30-19.45 Közgazdasági Intézet
19.45-20.00 Menedzsment Intézet
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal immár harmadjára írja ki ötletpályázatát felsőoktatásban tanuló hallgatók számára.
Az idei évre is egy olyan területet választottak, amelyben rengeteg fejlődés, fejlesztési lehetőség van, ez pedig a turizmus. Az idei pályázat címe: „Club Tihany – a négy évszakos Balaton”.
A pályázati kiírás valamint a pályázat meghirdetésére szolgáló plakát alább megtekinthető, letölthető.
A pályázat alapvetően a következő kérdésre szeretne válaszokat, ötleteket: hogyan lehet kialakítani az egyedülálló lehetőségek figyelembevételével egy Magyarországon páratlan befogadóképességgel rendelkező XXI. századi környezettudatos turisztikai központot, egyedi helyszínen, komplex szolgáltatási csomaggal, a makrokörnyezettel való szimbiózisban.
További információ: www.ifk-egyesulet.hu/otletborze
A pályázati kiírás letölthető itt.
2015 őszétől a Pannon Egyetem Menedzsment Intézet Szervezési és Vezetési Intézeti Tanszékén elindul a Pentor Program, azaz a Pannon Egyetem Mentor Program, emberi erőforrás és műszaki menedzser nappali alapszakos hallgatók részére. A mentorálási program célul tűzi ki, hogy a hallgatók szakmai és személyi fejlődését támogassa. A program ötletgazdájával és megvalósítójával, Kővári Edittel beszélgettünk.
GTK: A Pentor Programba 2015 őszétől a Menedzsment Intézet műszaki menedzser és emberi erőforrások alapszakos hallgatói kapcsolódhatnak be. Hogyan tervezik a jövőben bővíteni a programot?
KE: A Pentor Program egy három pilléren nyugvó rendszer, aminek első és legfontosabb alappillére az oktatók és hallgatók közötti mentor – mentorált kapcsolat kialakítása és eredményes működtetése. A második pillér a hallgató – hallgatótárs mentorálás, amikor egy tapasztaltabb felsőbb évfolyamos egyetemista patronál, segít hallgatótársának. A pillér harmadik eleme pedig az, amikor a már végzett, munkahellyel rendelkező volt hallgató (alumni) vesz pártfogásába egy egyetemistát. A rendszer elemei eddig is léteztek valamilyen formában a Gazdaságtudományi Karon, azonban a Pentor Program szervezetten összefogja és koordinálja ezeket a feladatokat. A lényeg az, hogy ha egy elsős egyetemista megkezdi a tanulmányait, akkor szakmai és személyes fejlődését az elejétől kezdve végigkísérje egy oktató mentor, akinek a későbbiek során a munkájába bekapcsolódik és segíti a felsőbb éves hallgató és alumni mentor is. A Pentor Program egyelőre az említett két szakon kezdődik meg 2015 szeptemberében, amely sikeres működése esetén a többi szakokon is bevezetésre kerül. Továbbá 2016-tól szeretnénk a középiskolásokat is bevonni a rendszerbe, hogy segítsük a pályaválasztást, a számukra megfelelő egyetemi szakok kiválasztását és a gördülékeny felkészülést az egyetemi évekre.
GTK: A programban történő részvétel kötelező a hallgatók számára, vagy önként jelentkezhetnek?
KE: A Pentor Programból senkit nem szeretnénk kihagyni. Úgy véljük egy céltudatos, megfelelő önbizalommal rendelkező elsős hallgatónak is jól jöhet a karriertervezésben való folyamatos megerősítés és visszacsatolás. Első körben minden felvételt nyert és beiratkozott nappalis hallgatónak lesz egy kijelölt mentora. Tervben van, hogy a 2016-os évtől a felvett hallgató már maga tudjon mentort választani.
GTK: A gyakorlatban hogyan valósul meg a program?
KE: Minden Pentor szakmailag magas tudású, a mentorképzésen elsajátított speciális kompetenciákat és módszereket alkalmazó oktató. Minden hallgatónak a regisztrációs héttől kezdődően lesz egy Pentora, aki végigkíséri a hallgató tanulmányi előrehaladását és segít személyes fejlődésében az egyetemen eltöltött évek során. A Pentor és Pentorált (hallgató) közötti szoros együttműködés segíthet a kezdeti akadályokkal való megbirkózásban, a középiskola után az egyetemi kultúrába való beilleszkedésben, valamint ösztönzi és támogatja az egyéni tanulmányi és karrier célok megvalósítását.
A Pentor tevékenysége az alábbi pilléreken nyugszik:
A Pentorokat a Gólyatábor ideje alatt, illetve a szaktájékoztató keretében a regisztrációs héten ismerik meg a hallgatók.
Személyre szabott mentorálás és a Pentrorral való első egyéni találkozás is a regisztrációs héten történik, a félév során ez 4 találkozót foglal magában. Az első alkalommal az egyéni célok meghatározása, a negyedik alkalommal – a vizsgaidőszak végeztével – a visszacsatolás és értékelés történik meg, illetve a célok átbeszélése, esetleges további cél kijelölése. A második és harmadik alkalommal, a folyamatok átbeszélése, akadályok feltérképezése és megoldási utak keresése történik. A szakmai fejlődés mellett fontos a társadalmi, lelki és kulturális fejlődés, ez a hallgató egyéni igényétől és a mentor saját egyéniségétől és módszerétől is függ.
GTK: Milyen előnyei származnak a Pentoráltaknak a programban történő részvételből?
KE: A Pentor Program a mentor és mentorált közötti kölcsönös bizalomra épül. A megfelelő kommunikáció nagyon sok félreértést, félelmet és konfliktust előzhet meg. Amikor egy elsős hallgató belép az egyetem falai közé, tervei és elvárásai vannak. A Pentor azért van, hogy szakmai és személyes terveit célokká alakítsa és segítse Pentoráltját annak elérésében. Ott legyen a sikerek és kudarcok feldolgozásában, a következő lépés megfogalmazásában, az egyetemi kultúra megismerésében és elfogadásában, a dilemmák megbeszélésében. Fontos, hogy a folyamat végén egy olyan hallgató lépjen ki a munka világába, aki nem csak céltudatos és szakmailag felkészült, de megfelelő önbecsüléssel is rendelkezik. A Pentor Program legnagyobb előnye, hogy a hallgató személyre szabott céljának megvalósulásában mindvégig ott van egy szakértő segítség.
A Pentor és Pentorált közötti szoros együttműködés segíthet a kezdeti akadályokkal való megbirkózásban, a középiskola után az egyetemi kultúrába való beilleszkedésben, valamint ösztönzi és támogatja az egyéni tanulmányi és karrier célok megvalósítását.
GTK: Miben különbözik, miért egyedülálló a Gazdaságtudományi Kar Pentor Programja más felsőoktatási intézmények hasonló kezdeményezéseihez képest?
KE: Tudomásom szerint mentor programok már léteznek más magyarországi egyetemeken, azonban vagy csak az almumni részre koncentrálnak, vagy nem mindenki számára elérhető. A Pentor Program abban egyedülálló, hogy három pillérre épülve – valamint a középiskolások bevonása – egységet alkotva egy rendszeren belül jelenne meg az oktató, hallgató és alumni mentor.
A modell kialakításában természetesen segítettek a külföldi példák, elsősorban a GTK Erasmus partner intézmények, az angliai Derby Egyetemen – ahol 4 hónapig részese is lehettem a mentor rendszernek – és a holland Fontys Egyetemen működő mentor-rendszerek tanulmányozása.
GTK: Kedves Edit, köszönjük a beszélgetést, a program elindításához sok sikert kívánunk.
Nyelvvizsgára készülsz, de még nem vagy teljesen biztos magadban? Hiányosnak érzed a nyelvtudásodat? Szükséged van még egy végső lökésre a nagy erőpróba előtt? Külföldi ösztöndíjra készülsz, de előtte még fejlesztenéd magad? Ha a válaszod igen, akkor a Gazdaságtudományi Kar ingyenes, intenzív angol és német nyelvtanfolyama Neked szól!
2015 augusztusában és szeptemberében a Gazdaságtudományi Kar Vállalati szaknyelv néven 30 órás, ingyenes angol és német nyelvtanfolyamot indít a Pannon Egyetem hallgatói számára.
Jelentkezz, ha az alábbi feltételek igazak Rád!
A tanfolyam 30 órás, azaz 5 napos. Az oktatás 10-12 fős csoportokban történik, az első csoportok 2015. augusztus 24-én kezdenek, a többi csoport időpontja később kerül meghatározásra.
A tanfolyam kiváló lehetőség arra, hogy felkészülj egy nyelvvizsgára, hiszen olyan területekkel foglalkoztok majd – mint az álláskeresés, önéletrajz és motivációs levél írás, hivatalos levelezés, állásinterjúra felkészülés -, amelyek minden típusú nyelvvizsga tematikájában szerepelnek.
Emellett bővül a szókincsetek; megtanuljátok, hogyan prezentáljátok megfelelően önmagatokat, s emeljétek ki saját értékeiteket, erősségeiteket. A nyelvi tréningek interaktívak, az oktatók videók, hanganyagok segítségével teszik színesebbé az órákat; valamint nyelvvizsgák szimulálásával vonnak be benneteket a munkába, ezáltal is fejlesztve az idegen nyelvű kommunikációs készségeteket, s felkészítve a vizsgahelyzetre.
A tanfolyam INGYENES, de a Pannon Egyetem további kedvezményt is biztosít a jelentkezőknek. Amennyiben részt veszel a tanfolyamon, s 2015. szeptember 30-ig jelentkezel bármilyen (szakmai vagy általános) nyelvvizsgára, akkor a jelentkezési díjadat az egyetem kifizeti helyetted.
Tájékoztatásul: egy intenzív 30 órás nyelvtanfolyam ára 22.000-30.000 Ft között mozog, a nyelvvizsgák díja pedig szintén 22.000-30.000 Ft között alakul nyelvvizsgaközponttól függően. Ezeket az összegeket most megspórolhatod, ha részt veszel a Gazdaságtudományi Kar intenzív nyelvtanfolyamán.
Jelentkezés és további információk az info@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 24. (Az augusztus 24-én induló csoportba: 2015. augusztus 17.)
2015 őszétől a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán elindul az országban egyedülálló mentorálási program, a PENTOR (Pannon Egyetem mentorálási) Program, amely célul tűzi ki, hogy a hallgatók szakmai és személyi fejlődését támogassa.
A program elsőként a Menedzsment Intézet szervezésében az Emberi erőforrások és a Műszaki menedzser alapképzési szakokon indul el 2015 szeptemberében, sikeres működése esetén pedig a többi veszprémi és a Kar nagykanizsai szakjain is bevezetésre kerül. Hosszú távú célként a középiskolások programba történő bevonása fogalmazódik meg, segítségnyújtás a pályaválasztásban, a megfelelő szakok kiválasztásában és az egyetemi évekre történő gördülékeny felkészülésben.
A fent említett két szakon minden hallgatónak a tanulmányai megkezdésétől fogva lesz egy Pentora – egy mentor feladatokat ellátó oktató –, aki végigkíséri a hallgató tanulmányi előrehaladását, és segít személyes fejlődésében az egyetemen eltöltött évek során. A Pentor és Pentorált (hallgató) közötti szoros együttműködés segíthet a kezdeti akadályok leküzdésében, a középiskola után az egyetemi kultúrába történő beilleszkedésben, valamint ösztönzi és támogatja az egyéni tanulmányi és karrier célok megvalósítását.
A Pentor Program egy három pilléren nyugvó rendszer, amelynek első és legfontosabb alappillére az oktatók és hallgatók közötti mentor – mentorált kapcsolat kialakítása és eredményes működtetése. A második pillér a hallgató – hallgatótárs mentorálás, amikor egy tapasztaltabb felsőbb évfolyamos egyetemista patronál, segít hallgatótársának. A pillér harmadik elemeként a már végzett, munkahellyel rendelkező volt hallgató (alumni) vesz pártfogásába egy egyetemistát. A rendszer elemei eddig is léteztek valamilyen formában a Gazdaságtudományi Karon, azonban a Pentor Program szervezetten összefogja és koordinálja ezeket a feladatokat.
Minden Pentor szakmailag magas tudású, a mentorképzésen elsajátított speciális kompetenciákat és módszereket alkalmazó oktató, akinek tevékenysége az alábbi pilléreken nyugszik:
A Pentor Program abban egyedülálló, hogy három pillérre épülve, valamint a későbbiekben a középiskolásokat bevonva, egységet alkotva egy rendszeren belül jelenik meg az oktató, hallgató és alumni mentor.
A program kidolgozója a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán Kővári Edit, a Menedzsment Intézet munkatársa.