PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Erasmus+ Hallgatói Tanulmányi Mobilitási Pályázat – 2023/2024 tavaszi félév

Az Erasmus program az Európai Unió egyik legsikeresebb projektjévé nőtte ki magát, és ma már az Erasmus+ nevű program keretében számos különböző lehetőséget kínál. A programban 33 ország vesz részt, melyek lehetőséget kínálnak, külföldi tapasztalatszerzésre (a mobilitás típusától függően 2-12 hónapig).

A pályázati határidő: 2023. október 2., hétfő.

Honlapunkon, a “tanulmányi mobilitásra” klikkelve érhető el az aktuális pályázati kiírás, és emellett a honlapon található a benyújtandó pályázati dokumentáció is. Az aktuális partnerintézményi lista a megújításoknak köszönhetően folyamatosan alakul. A lista elérhető a pályázati kiírásból vagy a honlapon található térképről.

Erasmus+ szakmai gyakorlati mobilitás: a tervezett kiutazás kezdőnapja előtt legalább két hónappal szükséges beadni a pályázatot, a pályázás folyamatos. A fentebbi honlap linken minden infó megtalálható a mobilitásról.

Rövid távú Erasmus+ doktori mobilitás: PhD hallgatók számára elérhető, 5-30 napos mobilitási forma, amellyel bármely olyan intézmény pályázható, amelyet a hallgató témavezetője jóváhagyott, emellett pályázhatóak konferenciák, szakmai versenyek, nyári/téli egyetemek, etc. A pályázati kiírás a honlapról érhető el (lásd fentebb).

Placement in Portugal – szakmai gyakorlat lehetőségek

A Placement in Portugal egy 2012 óta Lisszabonban működő szervezet. Céljuk, hogy segítsenek a diplomásoknak és a nemzetközi munkát kereső fiatal szakembereknek megfelelő portugáliai szakmai gyakorlatot találni.

A felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára a folyamat 100%-ban térítésmentes.

Széles kapcsolati hálózatuknak köszönhetően kiterjedt adatbázissal rendelkeznek a legkülönfélébb egyetemi területekre szakosodott nemzetközi vállalatoknál Portugáliában elérhető gyakornoki helyekről. A szálláskereséshez és egyéb felmerülő igények kapcsán is segítő kezet nyújtanak.

Jelenleg a következő pozíciókra keresnek gyakornokokat:

INT001: RECRUITER ASSISTANT – PROCESS MANAGER TRAINEE

INT004: MARKETING & TOURISM TRAINEE

INT008: ONLINE MARKETING AND SALES ASSISTANT TRAINEE

A fenti linkeken minden információt megtalálsz a követelményekről és juttatásokról egyaránt.

A gyakorlatokhoz elérhető Erasmus+ pályázati lehetőség!

Ezzel kapcsolatban jelnetkezz személyesen Adorján Kolosnál a Nemzetközi Irodában, vagy az erasmus@uni-pannon.hu e-mailcímen.

Montenegro Tourist Service DMC – Internships

Montenegro Tourist Service DMC is a parent company of MTS Group. The Group consists of thirteen companies that have been working in different industries starting from tourism, the hotel management industry, services, rent a car and transfer services to digital Marketing IT development of innovative platforms for smart tourism solution. They have been operating for more than 15 years in the in the following countries: Montenegro, Serbia, Bosnia and Herzegovina, Croatia, Slovenia, Albania, Macedonia, Greece, Romania, Bulgaria, Hungary, Austria and Italy. We are members of the Silk Road Enterprise Development Alliance.

Their mission is to become a synonym for the best provider in tourism, hospitality and services industry, not only in Montenegro, but in the entire Balkan Region.

What are they offer?

– Paid internship program (8h/day, 6 days a week, half an hour lunch break);
– Shared accommodation and 2 meals per day are provided;
– Compesation depending of skills and competences
– Legal assistance in Montenegro for intership and working permit issues;
– Corporate advantages: laptop, work in international teams, membership in one of the best fitness centers in Montenegro with preferred prices, 30% discount at our restaurants, hotel and beach, flexible working hours, discounts with numerous partners, participation in team building activities
– The perfect place to get to know about Montenegrin culture, and neighboring Balkan countries, to learn the Slavic language, to widen your skills in the most attractive tourism industry where customer management is the key to success while living and working in a beautiful country in south of Europe.

Read more about the opportunity >>>

For more information click here >>>
You can apply on the following e-mail address: careers@booking.me
Phone: +382 69 145 00 +382 69 01 02 61

Don’t forget that you can apply Erasmus+ support to complete this internship!

You can inquire about Erasmus personally with Adorján Kolos at the International Office or at the following email addresses:

– erasmus@almos.uni-pannon.hu

– adorjank@almos.uni-pannon.hu

Job Trust – szakmai gyakorlat több európai városban

Mi a közös Görögországban, Ciprusban, Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában?

Az, hogy a Job Trust mindegyik országban szakmai gyakorlat lehetőségét biztosítja a jelentkezőknek! A szakmai tapasztalatszerzés mellett nem elhanyagolható, hogy kiemelkedő fizetést, szállást és étkezést is nyújtanak a gyakorlati helyek!

Ha belevágsz, mindenképpen nyersz.

Többet megtudhatsz és jelentkezhetsz is ezen az oldalon >>>

Ne feledd, hogy Erasmus + ösztöndíjjat is meg lehet pályázni a gyakorlathoz!

Erasmusról érdeklődni személyesen Adorján Kolosnál a Nemzetközi Irodában vagy az alábbi email címeken lehet:

– erasmus@almos.uni-pannon.hu

– adorjank@almos.uni-pannon.hu

Nemzetközi Hét – 2022. november 7-11.

2022. november 7 – november 11. között immár 14. alkalommal rendezi meg a Gazdaságtudományi Kar a Nemzetközi Hetet.

Egy hét, amely során érdekes angol nyelvű előadásokat hallgathatsz meg; egy kiállításon, a külföldi hallgatóink által készített képeken keresztül megismerheted országukat, kultúrájukat, hagyományaikat és gasztronómiájukat, rövid prezentációk útján többen is ismertetik, hogy honnan érkeztek; részese lehetsz nemzeti viseleteik bemutatásának; népdalokat tanulhatsz velük és még egy kis édesség kostoló is vár; akinek társasjátékozni támad kedve, azt is megteheti; ezen felül külföldi ösztöndíj lehetőségekről tájékozódhatsz; Erasmus ösztöndíjas hallgatóink pedig külföldi élménybeszámolóval várnak!

A programokon történő részvétellel pedig nem csak élményeket és tapasztalatokat nyerhetsz, hanem GTK emblémás tárgyakat is, ugyanis aki legalább 5 programon részt vesz, és 5 matricát összegyűjt a check point szelvényre, ajándékban részesül. A szelvény bármelyik programon igényelhető a szervezőktől.


Programmes will be held in Pannon Community Hub, Building E

The official poster of the programme downloadable from here >>>

7th November, Monday

10:00-11:00 Home – Photo Gallery

12:00-13:30 Chopsticks Marketing – Successful crosscultural relationship management
Kim-Shyan Fam Professor from New Zealand

8th November, Tuesday

10:00-11:00 AACSB International – How To Strengthen Our Position in the Premier League?
Ágnes Raffay-Danyi PhD and Krisztina Dabrónaki-Priszinger

13:00-13:30 Erasmus+ Programme
Kolos Adorján programme coordinator

13:30- 14:15 Time of my Life – Travelogue
Erasmus students share their experiences

14:15-15:00 Erasmus+ Encourager
Incoming students introduce their institutions and countries

15:30-16:00 AIESEC
We are a youth leadership movement. Join us!

16:30-17:30 Knowledge management strategies in Hungarian and Slovak SMEs – the case of wineries
Hevesi Endre PhD, J. Selye University

17:30-19:00 Hungarian Movie Night – old and funny with subtitles

9th November, Wednesday

13:00-17:00 Let Me show You Where I Come From
International students introduce themselves – National Costume Catwalk

13:00-20:00 Kimono Exhibition

17:30-21:00 International Board Game

10th November, Thursday

16:00-19:00 Folk Songs and Sweets
Hungarian folk song learning and international sweet tasting night

11th November, Friday

9:00-20:00 Science for All Hackathon

Universidad Autónoma de Madrid – Summer School of Economics and Business

Universidad Autónoma de Madrid (UAM)’s Summer School of Economics and Business (SSEB) is a unique opportunity to broaden your horizons in one of the most beautiful and liveliest cities of the world, while studying at a top university.

Who can apply and how?

Apply for the SSEB if you are an undergraduate student or graduate in Economics or Business, and your level of English is at least B2. Some courses may also be appropriate for students and graduates from other fields, such as Social Sciences in general, Political Science, Law, Environmental Studies, International Relations, Engineering, Humanities, etc.

For specific requirements, please consult the Academic Guide and Syllabus of each course.

Fill out the application form here: Application Form SSEB. Once we receive your application form, we will send you the information to pay the nonrefundable application fee of 100 euros. Your application will be completed when you submit the following documents to uamsseb@uam.es:

A scanned copy of your payment receipt of the nonrefundable application fee.
A scanned copy of your passport (photo ID page) or EU ID card for EU residents.

A scanned copy of your university Academic Transcript showing the courses you have taken and your grades (it doesn’t need to be an official transcript).

Your CV.

You can find all the Information related to Application (Deadlines, expenses etc.) in the official call here >>>

Erasmus+ pályázat – meghosszabbított határidő

ÚJDONSÁG! Kiegészítjük Erasmus+ ösztöndíjadat!

ÚJDONSÁG! Kiegészítjük Erasmus+ ösztöndíjadat!A Pannon Egyetem pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül külföldi részképzés teljesítésére. Jelen pályázati időszakban a részképzés legkorábban a 2022/2023-as tavaszi félévében kezdhető el.

Az Erasmus+ program keretében tanulmányi szintenként, tehát alap,- mester és doktori képzésen 12 hónap áll a hallgatók rendelkezésére külföldi részképzés és szakmai gyakorlat céljából

– 3-12 hónapos tanulmányi célú, és/vagy
– 2-12 hónapos szakmai gyakorlati célú mobilitás időszakokban.

A korábbi Erasmus programban eltöltött időszak is beleszámít a 12 hónapos időkeretbe.

A pályázat beadásának határidejét az eredeti 2022. szeptember 2., péntekről, 2022. november 15-re hosszabbították!

Minden további információt megtalálsz az eredeti felhívásban itt >>>


Tölts el egy vagy két félévet külföldi felsőoktatási intézményben Erasmus+ ösztöndíjjal, azért, hogy

✔ világot láss, nemzetközi tapasztalatot szerezz;
✔ fejleszd a nyelvtudásodat;
✔ fejleszd a készségeidet (kommunikációs, problémamegoldás, kreativitás, stb.);
✔ szélesítsd a látóköröd;
✔ interkulturális tapasztalatot szerezz;
✔ bővítsd a kapcsolati tőkédet;
✔ önállóbb, talpraesettebb, tájékozottabb legyél!

Tudj meg többet az Erasmus+ ösztöndíjról a Pannon Egyetem Nemzetközi Irodáján! >>>

ASCARI s.r.o. – szakmai gyakorlat külföldön

Az ASCARI s.r.o. lehetőséget kínál, 3-12 hónapos szakmai gyakorlat elvégezésére Prágában/Münchenben/Ostravában!

A hallgatók Erasmus+ ösztöndíj mellé további 300-400 euró juttatást kapnak.A cégnél fejleszthetik üzleti készségeiket, különböző területeken szerezhetnek ismereteket, mint például a humán erőforrás, üzletfejlesztés, marketing és projektmenedzsment.

Munkaköri leírás:
– Piacelemzés
– Segítségnyújtás a projektek kidolgozásában
– Marketingkutatás
– Segítség a munkaerő-toborzásban
– Adminisztratív tevékenység és operatív feladatok
– Teljes munkaidő (napi 8 óra + 1 óra ebédszünet)

Mit kínálnak?
– Pénzügyi juttatás 300-400 €/hó
– Rugalmas munkaidő
– Lehetőség Ostravában, Prágában vagy Münchenben dolgozni
– Notebook és telefon a munkához
– A szakmai gyakorlat rugalmas kezdete
– Nyitott tér a kreatív elmék és új ötletek számára

A jelentkezők az alábbi email címre küldhetik önéletrajzukat: navreczki@ascari.cz

Erasmusról érdeklődni személyesen Adorján Kolosnál a Nemzetközi Irodában vagy az alábbi email címeken lehet:

– erasmus@almos.uni-pannon.hu

– adorjank@almos.uni-pannon.hu

(Hirdetés feltöltve: 2022.10.05.) 

Erasmus+ Hallgatói Tanulmányi Mobilitási Pályázat 2022/2023

Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási pályázat a 2017/2018-as tanév tavaszi félévére

ÚJDONSÁG! Kiegészítjük Erasmus+ ösztöndíjadat!A Pannon Egyetem pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül külföldi részképzés teljesítésére. Jelen pályázati időszakban a részképzés legkorábban a 2022/2023-as tavaszi félévében kezdhető el.

Az Erasmus+ program keretében tanulmányi szintenként, tehát alap,- mester és doktori képzésen 12 hónap áll a hallgatók rendelkezésére külföldi részképzés és szakmai gyakorlat céljából

– 3-12 hónapos tanulmányi célú, és/vagy
– 2-12 hónapos szakmai gyakorlati célú mobilitás időszakokban.

A korábbi Erasmus programban eltöltött időszak is beleszámít a 12 hónapos időkeretbe.

A pályázat beadásának határideje: 2022. szeptember 2., péntek

Minden további információt megtalálsz az eredeti felhívásban itt >>>


Tölts el egy vagy két félévet külföldi felsőoktatási intézményben Erasmus+ ösztöndíjjal, azért, hogy

✔ világot láss, nemzetközi tapasztalatot szerezz;
✔ fejleszd a nyelvtudásodat;
✔ fejleszd a készségeidet (kommunikációs, problémamegoldás, kreativitás, stb.);
✔ szélesítsd a látóköröd;
✔ interkulturális tapasztalatot szerezz;
✔ bővítsd a kapcsolati tőkédet;
✔ önállóbb, talpraesettebb, tájékozottabb legyél!

Tudj meg többet az Erasmus+ ösztöndíjról a Pannon Egyetem Nemzetközi Irodáján! >>>

Internship opportunities in Bologna

Aemilia Hotel and Savhotel are two independent, 4-star hotels, that have been ranking in the top 5 spots on TripAdvisor, out of 110 hotels in Bologna, continuously for the past several years. This result makes us proud and reflects our strong effort to win their daily mission, which is to provide maximum satisfaction to all their guests.

They’ve got strong experience in training interns from the top European hotel management schools coupled with our belief that trainees should be an active and integral part of their teams, makes they an ideal choice to all those students that want to gain real work experience, take increasing responsibilities and play an important role in their organization.

Working with they, you will have the following opportunities:

– Work in a young, friendly, and vibrant environment
– Learn from a very experienced and professional team
– Learn our customer-oriented and service-focused attitude
– Develop technical skills in the department of your interest
– Improve upon your knowledge of the Italian language

With an internship in the F&B department, you will have the great opportunity to gain experience in several different types of operations, including:

– breakfast service
– banquets (buffets, served lunches and gala dinners)
– coffee breaks and aperitifs
– a la carte restaurant
– bar
– in-room dining

They also offer to the interns a € 300 net salary monthly, free accomodation in shared rooms (2 person in a room), meals on duty and partially uniform.

If you are interested in the opportunity, you can contact  they at the following e-mail address: assistentefb@savhotel.it

You can inquire about Erasmus at Kolos Adorján on the email addresses: erasmus@almos.uni-pannon.hu or adorjank@almos.uni-pannon.hu

Archívum

Go to Top