PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Vállalatok Hete 2024 összefoglaló

2024. március 11-14. között került idén megrendezésre a Vállalatok Hete című programsorozatunkat, ami a szakmai gyakorlatok lehetőségét hivatott közelebb hozni vállalati partnereinken keresztül a hallgatóknak.

A vállalati börzére 12-én került sor, 12 kiállító képviseltette magát:

Wizz Air
Continental Automotive Hungary Kft
Valeo
DRV
Club Tihany
Miell Group
Meló Diák
Ziehl-Abegg Kft.
Denso
HRCV
VESZ-MONT 2000
Veszprémi Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság

A kiállítók előadásait nagy érdeklődés övezte, több mint 250 hallgatónk vett részt az eseményeken. Kiemelt figyelmet kaptak a “Fly GTK” programjai, melyekbe jelentős számmal kapcsolódtak be az érdeklődők.

A héten készült képek elérhetőek itt >>>

Videós összefoglalónkat pedig alább találjátok:

Gazdaságtudományi Kar Leginnovatívabb Kurzusa 2023/2024 pályázat

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara a 2023/2024-es tanévben oktatott kurzusokra meghirdeti a Kar Leginnovatívabb Kurzusa pályázatot.

Pályázni lehet egyénileg, vagy oktatói közösség együttes munkájával, a 2023/2024. tanév őszi és tavaszi félévében tartott kurzusokkal.

A pályázathoz mellékelni kell:

  • Összefoglaló, amelyben bemutatásra kerül, miben áll a kurzus innovativitása (Moodle felületről letölthető).
  • Hogyan kapcsolódik az innovatív megoldás a felsőoktatás és/vagy a munkaerőpiac kihívásaihoz?
  • A hallgatók által előállított tartalmak közül néhány.
  • Hallgatói vélemények a kurzusról, amelyben a hallgatók értékelik, az innovatív megoldás mennyire segítette elő a kurzus tematikájában szereplő ismeretek elsajátítását
  • Egyéb olyan kiegészítő anyag, ami az innovativitást alátámasztja.

A pályázathoz kapcsolódóan a kar 2023-ban létrehozta a Gazdaságtudományi Kar Leginnovatívabb Kurzusa kari díjat. Tanévenként két díjat adományoz a Kar.

A pályázatot az erre a célra létrehozott Moodle felületen kell benyújtani, 2024. május 27. 10 óráig, megnyitás után az alábbi felületen >>>

A benyújtott pályázatokat bizottság bírálja el, melynek tagjai:

Elnök: Dr. Szabó István

Tagok: a Gazdaságtudományi Kar Leginnovatívabb Kurzusa kari díj 2023. évi nyertesei (Prof. Dr. Kosztyán Zsolt Tibor, Dr. Katona Attila Imre, Dr. Hegedűs Csaba, Dr. Hargitai Dávid Máté) és a pályázatokban érintett kurzusok 1-1 hallgatója

Díjazás: a nyertes pályázók a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén elismerő oklevelet vehetnek át, továbbá bruttó 500.000.- Ft[1] egyszeri pénzjutalmat kapnak.

[1] Bruttó 500.000.- Ft/pályázat. Oktatói közösség által benyújtott pályázat esetében a résztvevőknek a pályázat benyújtásával egy időben nyilatkozniuk kell a jutalom megosztásának módjáról, arányairól.

Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium – 3 perces kihívás (2. hallgatói videó)

projekt keretén belül versenyt hirdettünk az első évfolyamos hallgatók számára, háromperces kihívás címmel.

A feladatuk egy egyedi, 3 perces videó elkészítése volt, a klímavédelem témakörében, maximum 3 fős csapatban. A kiírás célja az volt, hogy megismerjük, hogy milyen témák érdeklik a fiatalokat a témakörön belül. Ezen felül a beadott pályamunkák segítségével láthatóvá válhat, milyen eszközrendszert gondolnak a hallgatók hatékonynak a klímavédelemhez kapcsolódó kommunikációban. A beérkezett videók közül újabb csapat munkája kerül most megosztásra.

Mit kell tudnunk a globális éghajlatváltozásról? – Videósorozat 6. rész

Dr. Gelencsér András akadémikus, a Pannon Egyetem rektorának a GTK hallgatói részére a globális éghajlatváltozásról tartott ismeretterjesztő előadásából videósorozatot készítettünk.

A kis videókból megtudhatjuk mi az az üvegházhatás, milyen változásokat idézett elő az ember a légkörben, mi a hatása a vulkánkitöréseknek és mi a tudomány, a politika és a marketing szerepe az éghajlati modellek társadalmasításában.

A video sorozat az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium keretében valósul meg melynek Professzor úr a szakmai vezetője.

6. rész: A természet éghajlat alakító hatásának összehasonlítása az emberi tevékenységek által okozott hatásokkal
Ássunk mélyebbre a természet és emberiség éghajlatváltoztató képességében. Klikk a videóra és fedezd fel a különbségeket/hasonlóságokat az emberi tevékenység és a vulkánkitörés hatása között.

Camp America – 2024 program

Mi is az a Camp America?

A Camp America program, illetve az AIFS, az egyik legnagyobb szervezetként működik, 1969 óta. Évente több mint 8000 fiatalt közvetít 25 országból világszerte az USA több száz nyári táborába. Magyarországon 2018 óta a Meló-Diák Hálózattal együttműködve biztosít lehetőséget fiataloknak a J1-es kulturális csereprogramban való részvételre. Táborainkat rendszeresen látogatjuk mi is, mind az amerikai és mind a budapesti irodából!

Mit ajánlanak?

Amerikai munkát nyári gyerektáborokban szállással és ellátással gyerekfelügyelőként (counselor) vagy kisegítő

személyzetként (campower/support staff) minimum 9 hétig, valamint utazgatási lehetőségét az USA-ban a munka befejezte után!

2023-ban több, mint 300 kiutazott jelentkezőnk csodás élményekkel tért haza, csatlakozz jövőre Te is!

Counselor lennél? A táborozókkal együtt élheted át mindazt a kalandot, amit egy amerikai nyári tábor jelent. A gyerekfelügyelő (counselor) együtt mozog a gyerekekkel, sportokat és szabadidős tevékenységeket oktat. Ha szeretsz gyerekekkel dolgozni és van már tapasztalatod, ezt a munkát válaszd! Ehhez a pozícióhoz nem feltétel az aktív nappali tagozatos egyetemi hallgatói jogviszony!

Campower munkát végeznél inkább? A kisegítő személyzet a tábor „motorjaként” működik. Ezen belül többféle pozícióra jelentkezhetsz és egy pozíción belül is sokféle feladatot végzel majd. A főbb területek a konyha és a mosoda, de szükség van takarító és karbantartó személyzetre is. A campower személyzet tagjai fárasztó fizikai munkát végeznek, ezért magasabb zsebpénzt és több szabadidőt kapnak. Fontos: ehhez a munkához aktív nappali tagozatos egyetemi hallgatónak kell lenned a nyarat megelőző tavaszi félévben.

Amit biztosítanak számodra:

  • ingyenes szállás, ellátás a táborban
  • retúr repülőjegy
  • egészségügyi biztosítás a teljes útra
  • részvétel virtuális és személyes állásbörzéken
  • új online lehetőségek, hogy magad válaszz tábort
  • zsebpénz (9 hétre): counselorként életkortól függően (18 évesek:1000$, 19-20 évesek:1100$, 21+:1200$)
  • campowerként kortól függetlenül $1550
  • 9 hetes időszak után mindenkinek: $200/extra hét

A költségeket és határidőket megtalálod a hivatalos felhívásban, itt >>>

Mit kell tudnunk a globális éghajlatváltozásról? – Videósorozat 4. rész

Dr. Gelencsér András akadémikus, a Pannon Egyetem rektorának a GTK hallgatói részére a globális éghajlatváltozásról tartott ismeretterjesztő előadásából videósorozatot készítettünk.

A kis videókból megtudhatjuk mi az az üvegházhatás, milyen változásokat idézett elő az ember a légkörben, mi a hatása a vulkánkitöréseknek és mi a tudomány, a politika és a marketing szerepe az éghajlati modellek társadalmasításában.

A video sorozat az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium keretében valósul meg melynek Professzor úr a szakmai vezetője.

4. rész: A föld légkörének fő alkotóelemei és az üvegházhatást jelentős mértékben befolyásoló komponensei

  • Tudtad, hogy a levegő nemcsak nitrogénből és oxigénből áll?
  • Ebben a videóban részletesen hallhatsz az üvegházhatású gázokról.
  • Valamint azt is láthatod, hogy milyen következménye lenne az üvegházhatású gázok hiányának.

Ha kíváncsi vagy a válaszokra, akkor klikk a videóra!

A videosorozat többi része elérhető itt. >>>

Mit kell tudnunk a globális éghajlatváltozásról? – Videósorozat 3. rész

Dr. Gelencsér András akadémikus, a Pannon Egyetem rektorának a GTK hallgatói részére a globális éghajlatváltozásról tartott ismeretterjesztő előadásából videósorozatot készítettünk.

A kis videókból megtudhatjuk mi az az üvegházhatás, milyen változásokat idézett elő az ember a légkörben, mi a hatása a vulkánkitöréseknek és mi a tudomány, a politika és a marketing szerepe az éghajlati modellek társadalmasításában.

A video sorozat az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium keretében valósul meg melynek Professzor úr a szakmai vezetője.

3. rész: Az Üvegházhatású légköri elemek hatásmechanizmusai

  • Vajon azért van éghajlatváltozás mert nagyon sokan vagyunk a Földön?
  • Az emberi tevékenység energiatermelése befolyásolja a Föld légkörrendszerét?
  • Milyen különbséget észlelünk, ha hőkamerán keresztül nézünk egy levegővel vagy egy széndioxiddal teli lufit egy arc előtt?
  • És mindez, hogyan is jön az éghajlatváltozáshoz?

Ha kíváncsi vagy a válaszokra, akkor klikk a videóra!

A videosorozat többi része elérhető itt. >>>

“Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa” – ösztöndíj program

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (a továbbiakban: Kar), együttműködve a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-vel ösztöndíjat alapít „VESZPRÉM-BALATON 2023 EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA” (a továbbiakban: „Veszprém-Balaton 2023 EKF”) néven, melyeknek célja a kulturális kínálat mértékének, sokszínűségének és európai dimenziójának, valamint a város nemzetközi arculatának megismertetése a program során a Balaton térségbe érkezőkkel.

Az ösztöndíj program keretében elnyerhető „Junior EKF Nagykövet” címre pályázatot nyújthat be minden, a Pannon Egyetem nappali vagy levelező tagozatos hallgatója, akinek aktív hallgatói jogviszonya legalább 2023.12.31-ig fennáll.

Azon hallgatók pályázhatnak, akik
a) a alap- és mesterszak nappali vagy levelező munkarendű, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozási formában tanuló hallgatói,
b) akik a szakon előírt mintatanterv összes kreditjeinek időarányosan legalább 90 %-át teljesítették (elvégzett félévek tekintetében nincs 10%-nál több kredit elmaradásuk).

Az „Junior EKF Nagykövet” cím időtartama és a tevékenység helyszíne:
– Határozott idejű: 2023.05.01/06.01-2023.08.31. (3/4 hónap)
– A tevékenység helyszíne a Veszprém, Kossuth utcán található VEB2023 információs pont, alkalmanként mobil információ-nyújtási pontok (kiállítás, rendezvény, kitelepülési pont)
– Jelenlét előzetes havi beosztás alapján, hétvégi és délutáni, rendezvények esetén esti időszakban is

Feladatok:
– A „Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa” program keretében megvalósuló programsorozattal és a turisztikai kínálattal kapcsolatos információnyújtás magyar és angol nyelven, szóban és írásban;
– A VEB2023 információs pontban dolgozó informátor kollégák tevékenységének támogatása;
– Értékesítő- és közvetítő tevékenység (merchandise termékek, ajándéktárgy, jegy, idegenvezetés) támogatása;
– Adatelemzésben való részvétel, statisztikai táblázatok, ábrák készítése, szervezési-adminisztratív feladatok ellátása.

Szükséges feltételek:
– Kommunikatív, közvetlen személyiség
– Kiváló kommunikációs- és problémamegoldó készség
– Csapatmunkára való képesség, rugalmas hozzáállás
– Pontosság, precizitás
– A magyar mellett angol nyelv társalgási szintű ismerete (önálló nyelvhasználó, folyékonyan kommunikál szóban és írásban)
– Felhasználói szintű Windows és Office alkalmazások ismerete

Előnyt jelent:
– Veszprém és a Bakony-Balaton régió kulturális és turisztikai vonzerőinek ismerete
– Ügyfélszolgálati tapasztalat, emberekkel kapcsolatos korábbi munkavégzés
– Egyéb idegen nyelv ismerete (német, spanyol, olasz, francia, orosz)
– Felhasználói szintű Social Media és web2-es ismeretek
– B kategóriás jogosítvány

Juttatások:
– max. 150.000 Ft/hó ösztöndíj 2023.06.01-2023.08.31. időszakra
– max. 100.000 Ft megtartó bónusz az időszak végén az időszakban nyújtott teljesítmény függvényében
– Fesztivál belépők, VIP pass-ok, backstage látogatási lehetőség a „Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa” program keretében megvalósuló rendezvényekhez kapcsolódóan
– Szakmai gyakorlat teljesítésének lehetősége

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
– Önéletrajz
– Motivációs levél, amely tartalmazza az eddigi szakmai/tudományos és/vagy közösségi tevékenységet
– Kitöltött, aláírt pályázati űrlap
– 1-1 perces bemutatkozó videó magyar és angol nyelven

A pályázatot elektronikus úton a Moodle-rendszerbe kell feltölteni 2023. május 10. szerda éjfélig a „Veszprém-Balaton 2023 EKF” pályázati anyagok feltöltése mappába (belépés KCA azonosítóval).

Egyszerűsített jelentkezés QR kód beolvasásával:

A pályázattal kapcsolatban további információ a szabo.renata@gtk.uni-pannon.hu e-mail-címen kapható.

Az eredeti felhívás elérhető itt >>>

Jelenlegi ösztöndíjas hallgatóink nyilatkozták:

“Junior EKF Nagykövetként lehetősége nyílik az embernek, nemcsak aktívan részt venni a Veszprém és Veszprém környéki programokban, de rengeteg tapasztalatot gyűjthet a munka világának több területén is, mindezt egy családias környezetben!”

“Azért jó Junior EKF nagykövetnek lenni, mert sok új embert ismerünk meg és kapcsolatokat építünk. Részt vehetünk különböző programokon és a tréningek által fejleszthetjük a kommunikációs készségeinket és kompetenciákat. A VEB2023 lehetőséget jelent számomra  maradandót alkotni és valami mardandóban részt venni.”  – A. Júlia, Kereskedelem és marketing szak
“Az EKF számomra új lehetőségeket biztosított és új kapukat nyitott meg. … Én csak bátorítani tudlak titeket, hogy jelentkezzetek junior EKF nagykövetnek, hiszen kinyílik előttetek a világ és nagyon sok lehetőséget kaptok illetve nagyon sok új emberrel tudtok megismerkedni ennek a programnak a kapcsán.” – N. Fanni, Turizmus-Vendéglátás szak

Vállalatok Hete 2023 összefoglaló

2023. március 20-23. között ismét megrendezésre került a Vállalatok Hete című programsorozatunk, mely már hagyományőrző megmozdulás a cégek/szervezetek és a hallgatók közti kapcsolatok kiépítése érdekében.

Idén március 21-én tartottuk a “Szakmai gyakorlatos börzét“. Ez az esemény váltja ki szinte minden évben a legnagyobb hallgatói aktivitást, az eseményen 21 kiállító képviseltette magát:

Balluff – Elektronikai Kft.
Continental Automotive Hungay Kft.
Denso Gyártó Magyarország Kft.
DRV Zrt.
Fehérvár Travel Utazási Iroda
Harman Becker Kft.
Herendi Porcelánmanufaktúra
Hotel & More / Event & More Group
Hotel Aphrodite
Hotel Corinthia Budapest
HRCV
Komfort cégcsoport
Locargo – Nemzetközi Szállítmányozó és Logisztikai Kft.
Molnár & Partners Kft.
Nitrogénművek Zrt.
Pangea Made Kft.
Pannon-Work Zrt.
Schaeffler Savaria Kft.
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltség
Valeo Auto-Electric Magyarország Kft.
Vesz-Mont 2000 Kft.

Több kiállító előadást is vállalt, ezeken az előadásokon közel 100 hallgatónk vett részt.

A héten készült képek elérhetőek itt >>>

Videós összefoglalónkat pedig alább találjátok:

Vállalatok Hete 2023

Vállalatok Hete 2023 – Program

2023. március 20-23. – Egy hét a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán, ami a szakmai gyakorlatokról, a vállalatokról, a karrierről és a sikeres álláskeresési technikákról szól!

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a listán szereplő programok még bővülhetnek!


2023. március 20. hétfő

9:30 – 10:00 Internship Information – Learn more about how to implement the mandatory workplace
Presenter: 
Annamária Sasné Dr. Grósz, Vice – Dean for Accademic Affairs
Location: 
Building „A”, Room A/4

13:30 – 14:00  Szakmai gyakorlati tájékoztató – Tudj meg többet a szakmai gyakorlatról
Előadó: 
Sasné Dr. Grósz Annamária, oktatási dékánhelyettes
Helyszín: 
„A” épület, földszint A/8


2023. március 21. kedd

9:30 – 14:00 Szakmai Gyakorlati Börze – most a hegy megy Mohamedhez
Helyszín: „A” épület földszinti közösségi tér

10:00 – 11:30 MOL előadás 
Előadó: Fabók Zsófia, a Moltrans Kft. Ügyvezető Igazgatója
Helyszín: „A” épület, alagsor A/01
Az előadás Éles Barna Logisztika órája keretében valósul meg, mely mindenki számára szabadon látogatható!

10:00 – 11:10 Molnár & Partners Kft. – Cégbemutató / Próbainterjú
Előadó: Molnár Dóra, HR vezető
Helyszín: „A” épület, földszint OI tárgyaló
A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

10:00 – 11:00 Valeo – Cég és termékismertető
Helyszín: „A” épület, földszint A/1

10:00 – 11:00 Valeo – Értékem a munkaerőpiacon vs tanulmányok, végzettség
Helyszín: „A” épület, földszint A/7

10:00 – 11:00 Fehérvár Travel – Cégbemutató
Előadó: Dr. Ribi András
Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)

11:00 – 11:30 Hotel & More, Event & More – Cégcsoport bemutató
Előadó: Kaizer-Garai Sarolta
Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)

11:00 – 13:00 Valeo – CV tanácsadás és személyiségteszt
Helyszín: „A” épület, földszint A/1
A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

11:00 – 12:00 Locargo – cégbemutató
Előadók: Reisinger András
Helyszín: „A” épület, földszint A/7

11:30 – 12:15 Schaeffler Savaria Kft. – Cégbemutató
Előadók:Németh Kálmán Soma, beszerzési vezető
Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)

12:30 – 13:15 Hotel Corinthia Budapest – Szállodabemutató
Előadók: Táborosi Júlia
Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)

13:00 – 13:30 Hotel Aphrodite – A szántóföldtől az asztalig, avagy egy nem szokványos szálloda bemutatása
Előadó: Virág Anikó Teréz
Helyszín: „A” épület, földszint A/1

13:00 – 13:30 Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. – Ismerd meg a DRV-t
Előadó: Lang Tünde
Helyszín: „A” épület, földszint OI tárgyaló


2023. március 22. szerda

Continental – Tematikus nap 

Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)
Location: 
Building „A” 2nd floor Room A/204 (Faculty Library)
A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

10:00 – 11:00 Menőség a minőség!
Előadó:
Imreh Dániel

11:00 – 12:00 V-modell alkalmazása az autóiparban
Előadók:
Vas Enikő, Harta Péter, Kovács Kristóf, Horváth Ádám

12:00 – 13:00 Job Seeking ON – how to start?
Presenter: Ms. Zsófia Banóczy – Perényi, HR specialist

13:00 – 14:00 Álláskeresés ON – mit és hogyan?
Előadó: Banóczy-Perényi Zsófia, toborzó specialista


2023. március 23.

9:30 – 10:30 Vesz-Mont 2000 Kft. – Karrier az ipari automatizálásban
Előadó: Baranyai Gergely
Helyszín: „A” épület, 2. emelet Dékáni tárgyaló

9:00 – 12:00 Pannon Work – Bemutató (CV készítés, felkészülés az állásinterjúra, próbainterjú szituációk)
Előadó: Takács Gábor, Szalay Regina Ágnes
Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)
A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

13:30 – 14:15 Growth Mindset 
Előadó: Schné Mónika
Helyszín: „A” épület, 2. emelet A/204 (Kari Könyvtár)
A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Archívum

Go to Top