Alumni interjúsorozatunk e heti részében egy nem mindennapi életutat mutatunk be. Egykori turizmus-vendéglátás szakos hallgatónk, Dallos Ádám most éppen a tihanyi Aktív Pont vezetőjeként tevékenykedik, de dolgozott már éjszaki recepciósként Angliában, pincérként Ausztriában, sőt rövid ideig még az autóipari szalagmunkát is kipróbálta. Fogadjátok hát szeretettel az ő történetét!
– Ha jól tudom, lételemed a kaland és nagyon szeretsz utazni. Önkénteskedtél narancsültetvényeken és bejártad már autóstoppal Európát. Honnan ered ez a nagy kalandvágy?
– Már gyermekként is nagyon érdekelt az utazás világa, sok olyan könyvet olvastam, ami ilyen témában íródott. A családommal sajnos nem igazán utazgattunk külföldre, de 18 éves koromban elég sok olyan barátra és ismerősre tettem szert, akik már sok helyen jártak. Azt hiszem, főleg ezek az emberek inspiráltak, és tőlük kaptam először kedvet arra, hogy én is útra kelljek.
19 éves koromban töltöttem először hosszabb időt külföldön, Angliában egy egész nyarat végig dolgoztam. Egyik szabadnapomon a vasútállomáson várakozva rájöttem, hogy milyen sok helyre indulnak onnan vonatok, szinte bárhova eljuthatnék. Talán akkor gondoltam először komolyabban arra, hogy milyen jó lenne minél több helyre ellátogatni. Később a munka miatt nagyon sok külföldi ismerőst, barátot szereztem, akikkel szabadidőnkben gyakran látogattuk egymást, így én is egyre többet utazgattam.
– Melyik utad volt a legemlékezetesebb?
– Az egyik legnagyobb szabású utam az Egyesült Államokba vezetett. Még egyetemista koromban ismerkedtem meg egy amerikai cserediákkal, aki egy GTK-s csereprogram keretein belül töltött egy félévet Veszprémben. Összebarátkoztunk, és néhány év múlva kaptam egy meghívót az esküvőjére. Így hát egy másik meghívott barátommal útra keltünk, és ha már ott jártunk természetesen mást is megnéztünk az USA-ban.
Európán belül is szívesen utazgatok, jártam többek között Skóciában, Portugáliában, Ukrajnában, Spanyolországban és Boszniában, de az is előfordult már, hogy Észtországból vagy épp Hollandiából stoppoltam haza. Minden utazásom más miatt emlékezetes.
– Átalában magányos utazó vagy, vagy jobban szereted megosztani az élményeket útitársakkal?
– Az elején inkább egyedül utazgattam, főleg amikor barátokat látogattam. Jó pár éve már a barátnőmmel közösen indulunk útnak. Ilyenkor egy-másfél hónapra elmegyünk, keresünk valamilyen önkéntes munkát, néhány hetet dolgozunk, majd bejárjuk a környéket.
– Jelenleg a tihanyi Aktív Pont vezetői pozícióját töltöd be, ez is elég izgalmasnak hangzik. Kérlek, mesélj kicsit erről a munkakörről!
– Érdekesen kezdődött itt a pályafutásom. Az egyetem után a konzulensem, Raffai Csilla az egyik ismerőse javaslatára hívta fel a figyelmem erre a lehetőségre az Aquilo Hotel Panorámában. Eredetileg a szálloda 40 kerékpárját kellett karbantartanom és kiadnom, így jobbára a műszaki dolgokkal foglalkoztam, de mondhatjuk, hogy ezt a részleget én vezettem. A munka során pedig gyakran volt lehetőségem vezetett kerékpáros túrákat is tartani.
Az első itt töltött nyár után megszereztem a vitorlás jogsit, azóta pedig szállóvendégeket és céges csoportokat is vitorláztatok a Balatonon. Ezen kívül geocachinggel is foglalkozom, ha van rá igény.
Egyébként elég sokféle feladatot bíztak már rám a szállodában. Ha kell pincérkedem, vagy beállok éjszakai recepciósnak, de például kikötőben is szoktam dolgozni, és sok karbantartási, műszaki feladatban is részt veszek elsősorban a nyári szezonra való felkészülés során.
– Hol dolgoztál ez előtt? Milyen munkatapasztalatokat szereztél, míg eljutottál a jelenlegi pozíciódba?
– Elég sok mindent csináltam már. A diploma utáni két nyáron Görögországban dolgoztam egy tengerparti szállodában, az egyetemi projektirodában pedig rendezvényeket és oktatók külföldi tanulmányútjait szerveztem. Rövid ideig kipróbáltam az autóipari szalagmunkát is, Angliában éjszakai recepciósként, Ausztriában pedig pincérként dolgoztam. Általában a turizmus-vendéglátás vonalán helyezkedtem el, de az egyetemi évek során az AIESEC nemzetközi hallgatói szervezet tagjaként a multinacionális vállalatok fehérgalléros életébe is belekóstoltam.
Érdekes, hogy érettségi után nukleáris energetikai mérnöki szakra jártam. Középiskolában jó voltam a reál tárgyakból, szerettem a matekot és a fizikát, így kézenfekvő volt, hogy valami ilyennel foglalkozzak. 1-1,5 év után azonban rájöttem, hogy ez nem az én világom, így otthagytam a képzést. Ezt követően vállaltam el Angliában az éjszakai recepciós állást és egészen 8 hónapig ott is dolgoztam. Szerettem emberekkel foglalkozni és ellátni őket, élményt nyújtani nekik, ezért eldöntöttem, hogy ilyen szakra szeretnék járni, majd beadtam a jelentkezésem Veszprémbe.
– Miért pont Veszprémre esett a választásod?
– Budapesten nőttem fel, de semmiképp sem szerettem volna ott maradni. Utánajártam, hogy az országban hol van turizmus-vendéglátás képzés, de Szeged, Pécs és Debrecen már túl messzinek tűnt, mert szerettem volna gyakran hazajárni a barátaimhoz. A távolság tekintetében Veszprém ideálisnak tűnt, és egy nagyon jó MFTK-s barátom is ajánlotta az egyetemet. Egyszer el is látogattam hozzá, megtetszett a város és a hallgatói élet. A Kopogtató Táborba úgy érkeztem, hogy nem ismertem senkit, de később sok barátságot kötöttem az egyetemen. Az alapszak utáni 2-3 évben is itt dolgoztam, nagyon megszerettem Veszprémet.
– Hogyan emlékszel vissza az egyetemi évekre? Tudnál említeni néhány olyan oktatót, tárgyat vagy hallgatótársat, aki nagy hatást gyakorolt rád szakmailag?
– A diplomaátadón mondott búcsúbeszédem az áltmen körüli megpróbáltatásokra építettem, azt hiszem, ez minden GTK-n végzett hallgató számára emlékezetes. A szebb pillanatokat tekintve, szívesen emlékszem vissza Kovács Zoltán termelés- és szolgáltatásmenedzsment, valamint logisztika tárgyaira, Alan Clarke közvetlen és jó hangulatú beszélgetéseire, vagy Kővári Edit szakmailag magas színvonalú, közvetlen óráira.
Természetesen a hallgatói élet, az AIESEC tagság, a kollégiumi szobatársak és a szint bulik is mind-mind jó emlékeket idéznek fel. Szerencsére a színfalak mögé is lehetőségem volt benézni, számos egyetemi és kari rendezvényen segítő hallgatóként tevékenykedtem, ami jó lehetőséget adott arra, hogy az oktatókkal is jobban megismerkedhessek.
– A kapcsolatod az egyetemmel a mai napig nem szakadt meg, a Turizmus Intézeti Tanszéken gyakran feltűnsz zsűritagként versenyeken, vagy ha úgy adódik a hallgatóknak is beszámolsz a munkádról különböző órák keretein belül. Szeretsz visszatérni az egyetem falai közé?
– Igen, persze. Ez az egész úgy kezdődött, hogy amikor már Tihanyban dolgoztam recepcióst kerestünk. Gondoltam, megkérdezem a volt oktatókat, hogy nem tudnak-e ajánlani valakit. Ebből hosszabb távú együttműködés lett a tanszékkel, szerveztünk közösen tanulmányi versenyeket, bíráltam hallgatói prezentációkat és beadandókat, de voltam már tagja záróvizsga bizottságnak is. Nem volt tehát kérdés, hogy az Alumni programban is ott a helyem.
– Igen, az Alumni programnak is a kezdetektől fogva tagja vagy. Mit gondolsz eddig a programról?
– Nagyon szimpatikus volt, hogy egyik alkalommal a dékán asszony mutatta be a kar lehetőségeit és tőle is lehetett kérdezni. Jól látszott, hogy a karnak szándékai vannak az Alumni programmal, szeretnének komolyabb kapcsolatot kiépíteni és fenntartani a volt hallgatókkal. Emellett, az előadások is színvonalasak.
– Mit gondolsz, miért érdemes egy ilyen kezdeményezésben részt venni? Milyen előnyökkel jár a tagság?
– Ha valaki szívesen emlékszik vissza az egyetemi évekre, tekinthet úgy az Alumni programra, mintha meghosszabbítaná azokat. Az is nagyon jó, hogy lehetőség van a más szakterületeken dolgozókkal való találkozásra, kapcsolatépítésre, és az előadásaik során az ő nézőpontjuk megismerésére. Ezek az előadások gyakran olyan szakmai tudást adnak, aminek a megszerzésére a munka mellett nem biztos, hogy lenne időm. Ezek a havi, másfélhavi találkozók szerintem mindenkinek bevállalhatóak, így érdemes tagnak lenni.
Az interjút készítette: Kántor Szilvia
