Következő interjúalanyunk Böröcz István, aki jelenleg a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatója. István munka mellett, levelező tagozaton végzett nálunk vezetés és szervezés mesterszakon, szakmai életútja pedig rendkívül érdekes. Karrierje során számos pozíciót betöltött már és olyan értékes tapasztalatokat szerzett, melyek a mai napig meghatározzák a személetmódját és a munkája során felmerülő problémákhoz való hozzáállását.
– Először talán arra kérnélek, hogy mutasd be magad egy kicsit. Hogyan kerültél kapcsolatba az egyetemmel, milyen szakon végeztél?
– Levelező tagozaton végeztem vezetés és szervezés mesterszakon. Alapvetően nem ez az irány érdekelt a legjobban, hiszen akkoriban egy gyártó cégnél dolgoztam logisztikai vezetőként. Amikor 2005-ben bevezették a Bologna-rendszert Magyarországon, szó volt róla, hogy logisztika mesterszak is indul majd Veszprémben, de sajnos nem így lett. Az azonban sosem volt kérdés, hogy elvégezzek-e egy mesterszakot, hiszen mindig úgy gondoltam, hogy folyamatosan képben kell lenni a legújabb ismeretekkel, nem szabad lemaradni másoktól. Tanulni kell folyamatosan. Végül a vezetés és szervezés szak mellett döntöttem, ahol a vezetési ismeretekkel foglalkozó szakirányt választottam.
– Ezek szerint elég elkötelezett voltál az iránt, hogy a tudásod tovább gyarapítsd. Miért pont Veszprémre esett a választásod?
– Ennek több oka is volt. Egyrészt családi kötődéseim vannak az egyetem felé, hiszen édesapám itt oktatott az akkoriban még Veszprémi Vegyipari Egyetem nevet viselő intézményben. Másrészt, mivel a munkám is a városhoz kötött, kézenfekvő volt, hogy Veszprémet válasszam.
Mindezek mellett sok jót hallottam az egyetemről azoktól, akik korábban itt végeztek. A munkám révén pedig személyesen is kapcsolatba kerültem néhány oktatóval. Céges együttműködés keretein belül például Kovács tanár úrral és Gaál tanár úrral többször is dolgoztam együtt azokban az időkben, különböző témákban.
– Hogyan emlékszel vissza azokra az évekre, amikor ide jártál?
– Magában az egyetemi életben nem igazán vettem részt, hiszen, ahogy már említettem, én levelezőre jártam. Ennek ellenére nagyon tetszett, hogy az órák során különböző életkorú emberekkel kerültem kapcsolatba. Mindig is úgy gondoltam, hogy a fiataloktól nem szabad lemaradni, mert nagyon sokat lehet tanulni tőlük. A fiataloké a jövő! A tanulmányaim során pedig én is igyekeztem átadni a tapasztalataimat ifjabb hallgatótársaim számára, illetve sokat is tanultam tőlük.
Az órákra visszagondolva, körülbelül hárman-négyen voltunk a csoportban, akik a mesterszak mellett már dolgoztak, ami talán mindannyiunk hasznára vált. Az általunk megszerzett munkatapasztalat sokszor a csoporttársainknak is jól jött, hiszen összevethettük a tankönyvi anyagot a különböző szemléletekkel és a valós élet történéseivel.
– Egész biztos másképp élted meg a mesterszakot, hiszen, ha jól tudom, már akkoriban is szép szakmai karrier állt mögötted. Hogyan kezdődött a szakmai pályafutásod?
– Erdészeti és faipari középiskolába jártam Sopronban, majd ezt követően egy technikusi képzőt is elvégeztem. Akkoriban más iskolarendszer volt. Az iskola után, egy faházak gyártásával foglalkozó cégnél helyezkedtem el. Ezután másfél évig sorkatonaként, egy reptéren teljesítettem szolgálatot. Itt rengeteget lehetett tanulni, hiszen nagyon sok érték van a repüléskiszolgálásban és a logisztikában. Ezekre az évekre jó szájízzel gondolok vissza, számos pozitív élményt szereztem.
Miután leszereltem, a Balaton Bútorgyárhoz kerültem a rendszerváltás környékén. Az évek során nagyon sok és sokrétű feladatom volt, a termelési logisztika keretein belül többek között raktárrendszerekkel, beszerzéssel, készletezéssel, nemzetközi szállítmányozással és garanciális ügyintézéssel is foglalkoztam. 19 évet töltöttem el ennél a cégnél, jelen voltam az ERP rendszer bevezetésénél, a gyárépítésnél és különböző technológiai fejlesztéseknél is. A munkám indulásakor félig-meddig manufakturális gyárként működött, de egy nagyon jó és kiváló képességű szakember gárda dolgozott ott, a technológiai fejlődés folyamatos volt. Számos technológiát alkalmaztunk az elsők között nemzetközi szinten is, de a beszállítói klaszterépítésben is vezetők voltunk. Ezek az évek is meghatározóak voltak számomra, viszonylag fiatalon kerültem a cégnél vezetői pozícióba és mindig egy támogató és segítőkész csapat részeként dolgozhattam. Rendkívül inspiratív és változatos munkakörnyezetben dolgozhattam. Azonban volt egy pont a változásokban, amikor a véleményem egyszerűen nem egyezett a kialakult iránnyal.
– Mi történt veled ezután?
– A munka mellett az egyik meghatározó környezetem a vitorlázás volt, mindkét gyermekem ebben nőtt fel. Akkoriban elnökségi tagként tevékenykedve épp kerestünk valakit a Balatonfüredi Yacht Clubba (BYC) egy megújuló beruházási projekt lebonyolításához és a klub operatív vezetésére, végül úgy alakult, hogy ez a valaki én lettem. Nagyívű gondolkodással indultam, sok tervem volt a klubbal és ebben sok társra is találtam. Azt gondolom, ez sikeres időszak volt, hiszen többek között kikötőt és klubházat építettünk, az utánpótlás képzés keretein belül pedig nagyon sok gyerekkel foglalkozunk, van világbajnok, olimpikon sportolója a klubnak és hazai, nemzetközi versenyrendezésben is magas szinten teljesítünk. A szakmai múltamnak köszönhetően úgy gondolom, hogy talán az egyik legnagyobb változás, amit az egyesületnek hoztam, az a logisztikai és termelési gondolkodás, ami már sok probléma megoldásának szolgált az alapjául.
A BYC és projektjei kapcsán Balatonfüred turisztikai életével is egyre szorosabb kapcsolatba kerültem, különböző pályázatok lebonyolításában is részt vettem az évek során. Ennek kapcsán feladataim is sokasodtak. Önkormányzati képviselőként Balatonfüreden, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi tagjaként is van feladatom. Mindezek közben szerencsére nem szakadtam el teljesen az erdőtől, és a faipartól sem.
Alapvetően mindig azzal foglalkozhattam, ami érdekelt, de ahogy eddig tapasztaltam az életben, minden összefügg mindennel. A katonai reptéren, a Balaton Bútorgyárban szerzett tudás kiegészülve a tanulmányokkal a Balatonfüredi Yacht Clubban is meghatározó volt.
– Ezek szerint elég sok mindent kipróbáltál már, sokféle feladatot kellett ellátnod a különböző munkakörök során. Hogyan maradtál végig motivált?
– Én kicsit és könnyűt sosem akartam. Jó példa erre, hogy 2013-ben a BYC szervezte meg a világ akkor legnagyobb létszámú ifjúsági vitorlás világ-és Európa-bajnokságainak versenyét a Laser hajóosztályok számára. Magyarország a nemzetközi vitorlázásban ennek kapcsán sok lehetőséget kapott. A versenyen a kollégák olyan jó munkát végeztek, hogy a rendezési leírásainkat már nemzetközi szinten is beépítik. A szakma mellett pedig a magánéletemben is profitáltam a dologból, hiszen a fiam részben ennek köszönhetően lett a legfiatalabb versenybíró a világon, ma már az olimpián.
Nem szeretem a rombolást, igyekszem mindig valami újat létrehozni. A BYC-ben most például próbáljuk lerakni a virtuális vitorlázás hazai alapjait, ami hamarosan olimpiai e-sportág lesz. Itt is szeretünk nagyobb léptékben gondolkodni, mint mások, világszintű technológiai megoldásokat törekszünk alkalmazni ebben is.
Emellett pedig több projekten is dolgozunk, kikötőbővítés, energetikai beruházás és a régi klubház visszavásárlása is szerepel a konkrét terveink között, de igyekszünk a BYC hosszú távú működésének a gazdasági és szakmai alapjait is megteremteni. Személy szerint sok fiatalt szeretnék még magam körül látni az elkövetkező években a Balatonfüredi Yacht Clubban, velük és rajtuk keresztül figyelni a jövőre.
– Van valami jó tanácsod a hallgatóknak?
Végezzék el az egyetemet minél rövidebb idő alatt és tapasztalják meg a valódi életet, hasznosítsák a tudásukat. Munkájuk során pedig törekedjenek arra, hogy csak, és kizárólag minőséget hozzanak létre! Emellett a legfontosabb, hogy tiszteljék a többi embert a környezetükben, hiszen bárkitől – legyen az idős vagy fiatal – lehet tanulni.
– Végezetül már csak egy kérdésem maradt. Mivel szoktál kikapcsolódni?
– Én szerencsés helyzetben vagyok, hiszen azzal foglalkozom, ami egyébként is érdekel, és amit szeretek csinálni. Úgy gondolom, hogy amíg egyik tevékenységem sem megy a másik rovására, addig minden feladatommal más energiákat mozgatok meg magamban. Talán ez az, ami igazán pihentet.
Az interjút készítette: Kántor Szilvia
