A Deloitte az idei tanévben is megrendezte Diák Derbijét, amelyen karunk csapata rendkívül szép eredményt ért el, hiszen az előkelő III. helyen végzett. A csapat tagjai Horváth Krisztina Barbara, Szummer Szilvia és Tóth Balázs, akikre nagyon büszkék vagyunk, és ezúton is gratulálunk nekik!
Az alábbiakban a csapattagok beszámolóját olvashatjátok.
„A Deloitte a 2010/2011-es tanév során is megrendezte a DDD-t. Az ország bármely felsőoktatási intézményéből várták – elsősorban közgazdasági vagy jogi tanulmányokat folytató – hallgatókból álló csapatok jelentkezését. Kizárólag aktív nappali tagozatos hallgatók jelentkezhettek. A tanácsadói csapatok 2-4 főből álltak, de lehetett egyedül is indulni.
A verseny célja az volt, hogy képzeletbeli tanácsadóként, teljesen életszerű üzleti helyzetekben próbálhassuk ki magunkat két külön megbízás keretén belül. A főnyeremény 1 000 000 HUF volt, emellett a fordulók legjobbjai vacsorameghívást nyertek a könyvvizsgálati és adó osztályon dolgozókkal.
Ilyen feltételek mellett harmadéves Pénzügy és számvitel alapszakos hallgatókként Pannon Auditors néven jelentkeztünk a megmérettetésre. A csapat tagjai: Horváth Krisztina Barbara, Szummer Szilvia és Tóth Balázs.
Mindkét forduló elején egy szemináriumot tartottak a szervezők, ahol a feladat bemutatása mellett szakmai finomságokról is szó esett. Az I. Szeminárium 2010. október 27-én, szerdán volt a Novotel, Budapest Centrum – Zsolnay termében, ahol mind a közel 50 csapat 150 tagja tiszteletét tette. Hasznos tanácsokkal ellátva kaptuk meg a könyvvizsgálati feladatot, melynek a leadási határideje 2010. december 7-e volt. A feladat fő irányát a könyvvizsgálat jelentette, amely során egy vállalat beszámolóját (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítő melléklet) és üzleti jelentését kellett végigbogarászni a főkönyvi kivonata alapján az esetleges hibák (számszaki, szöveges, számviteli) végett.
Az I. fordulót követően a csapatokat besorolták arany-, ezüst- és bronz kategóriába, ahol csapatunk az arany csoportba kerültünk, de pontos pontszámokat és sorrendet nem tettek közzé.
A II. Szemináriumra 2011. február 28-án, hétfőn került sor, immár a Deloitte irodaház Konferencia termében. Ennek a fordulónak a fő iránya az adótanácsadás volt. Itt is – az elsőhöz hasonlóan – előbb az adózással (ÁFA, SZJA, TAO, EKHO…) kapcsolatos hasznos tudnivalókról kaptunk információt, majd ismertették velünk a feladatot. A feladat arról szólt, hogy egy vállalatnál – akkori – APEH ellenőrzésre került sor a 2009-, 2010-es évekre vonatkozóan és a megkapott határozat ellen kellett fellebbezni az APEH által meghatározott adóhiányok, -bírságok és a különböző pótlékok csökkentésével. A leadási határidő 2011. március 31. volt.
A II. forduló után összesítették a csapatok által megszerzett pontszámokat, és a három legtöbb pontszámmal rendelkező csapatot hívták be a döntőbe, hogy ismertessük a könyvvizsgálat és adótanácsadás feladatmegoldásunkat. A döntőbe rajtunk kívül még két Corvinusos csapat jutott be. A könyvvizsgálati résznél a feltárt hibákat kellett ismertetnünk és megvédenünk. Adótanácsadási résznél szituációs játék keretében kellett a képzeletbeli cég vezetőjének ismertetni az álláspontunkat.
Csapatunk először képviselte a versenyen a Gazdaságtudományi Kar Pénzügy és számvitel alapszakát, és III. helyezést értünk el. A felkészülés során támogatás Dr. Böcskei Elvira tanszékvezetőnktől kaptunk, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni.”
A csapatnak még egyszer gratulálunk, és további tanulmányaikhoz, versenyeken való részvételükhöz sok sikert kívánunk!