Parázs vita lángolt fel arról, hogy a kabinet képlékeny nyugdíjtervei tükrében melyik választás a célravezető: a visszalépés az állami nyugdíjrendszer védőszárnyai alá, vagy  a tulajdonunkat képező nyugdíjvagyonhoz való ragaszkodás. Vannak érvek az előbbi és az utóbbi mellett is, de a megszólalók többsége inkább az utóbbiak táborába tartozik. Egyelőre tehát többen gondolják úgy, hogy több nyugdíjuk lesz, ha maradnak a magánnyugdíjpénztárnál.

A döntést nehezíti, hogy hiányoznak a megfelelő információk: mit óhajt tenni az állam a közösbe átvitt megtakarításokkal, hogyan garantálja, hogy a fiatal visszalépők valóban jobban járnak 30 év múlva ahhoz képest, hogyha tovább kamatoztatnák megtakarításukat a magánnyugdíjpénztáraknál vezetett számláikon, továbbra is örökölhetővé teszi-e az állam a megtakarításokat, stb. A közgazdaságtan ugyan a döntés tudománya, ennyire hiányos információk mellett azonban szinte lehetetlen használható következtetésre jutni. Annyit azonban lehet mondani, hogy a visszalépés kockázatosabb, mint a maradás, miközben a lépés várható hozama nem különbözik jelentősen. Tehát: az egyszerű pénzügyi hüvelykujj-szabály szerint a jelenlegi információk alapján nem érdemes visszalépni.

Érdemes azonban azt is megnézni, hogy a világ boldogabbik (?) felén mit gondolnak a “zemberek” általános döntéshozatali képessége, azaz pénzügyi műveltségük és a nyugdíjcélú megtakarításhoz való hozzáállásuk viszonyáról. Gustman, Steinmeier és Tabatabai most megjelent cikkükben azt vizsgálják, hogy a pénzügyi műveltség nagyobb nyugdíjcélú megtakarításhoz vezet-e, vagy sem. Azaz, többet takarítanának-e meg az emberek, ha pénzügyileg műveltebbek volnának és jobban átlátnák a nyugdíjrendszer összefüggéseit?

Válaszuk egy némileg meglepő nem. Szerintük az amerikai adatok azt sugallják, hogy a százalék, hányados, feltőkésítés, stb. fogalmainak mélyebb ismerete nem vezet nagyobb nyugdíj megtakarításhoz. Ehelyett arról van szó, hogy azok, akik tudják, hogy az átlagosnál magasabb nyugdíjat kapnak majd, jobban tájékozódnak a nyugdíjrendszer pénzügyi összefüggéseiről. A nagyobb nyugdíjvagyonnal rendelkezők inkább tisztában vannak a nyugdíjpénztár befektetési politikájával, a korhatárokkal, a nyugdíj várható értékével. Az embereknek tehát nem lesz attól több nyugdíjuk, mert jobban értik a pénzügyi összefüggéseket, a nagyobb nyugdíjvagyon felett rendelkező munkavállalók azonban valóban jobban átlátják a rendszer működését és többet is takarítanak meg nyugdíjas éveikre.

De ha a pénzügyi műveltség és a nyugdíj megtakarítások nagysága között nincs egyenes összefüggés (Magyarországon sem), akkor arra se lehet joggal számítani, hogy egy ilyen visszalépés vs. maradás típusú döntés jobb meghozatalát elő lehet segíteni azzal, hogy teljes körűen tájékoztatják az állampolgárokat a tervezett állami rendszer működéséről, mert az összefüggések ismerete önmagában nem garantálja a jó döntést. Ezek szerint az állampolgárok tájékozottsága se nem oszt, se nem szoroz abban a kérdésben, hogy visszalépnek-e a felosztó-kirovóba, vagy maradnak a magánnyugdíjpénztárban.

Két eset lehetséges tehát. Vagy az, hogy a dolog valahol máshol dől el, pl. az emberek megpróbálják majd valaki másnak elhinni, hogy miért érdemes visszalépni vagy maradni. Ez a más lehet egy politikus, egy gazdasági szakember, egy szomszéd, egy bébiszitter vagy egy takarítónő. A másik lehetőség, hogy a döntés teljesen esetleges lesz. Bizonytalan vagyok abban, hogy melyik a vonzóbb alternatíva.